Mivel így az ősz első hétvégéjén sikerült lejutnom a Balatonra, gondoltam, mesélek nektek egy kicsit azokról a legendákról, amiket Balatonlellén hallottam.
A Balaton keletkezése - 1. verzió
Hétfejű sárkány? Ugyan már! Bocsi, Süsü, de itt a Balaton helyén valaha egy HUSZONNÉGYFEJŰ sárkány terrorizálta a vidéket, minden nap 24 szüzet követelve. (Szerény kutatásaim szerint ez nem csak Közép-, de egész Európában a legéhesebb és legvérengzőbb sárkány lehetett. Még Szent György sárkánya is csak napi két birkát, később napi egy kisgyereket fogyasztott. A nyugat-európai folklór sárkányai egyébként négy lábon járnak és egyfejűek, mint az, amelyiket Szent György legyőzött, és kincseket őriznek, míg a szláv népek sárkányai a hátsó lábaikon járnak, három, vagy hárommal osztható számú fejük van, amik visszanőnek, ha levágják őket, és gyakrabban ábrázolják őket szárnyakkal, mint a nyugati kollégákat (pontosabban ábrázolták régen, a mai filmek most nem játszanak). A nyugati sárkány többnyire táplálékszerzés céljából rabol szüzeket, a szláv sárkány viszont líraibb okból: feleségül akarja őket venni. Hogy ez a mi balatoni sárkányunk mit akart az évi 8760 hajadonnal, arról nem szólnak a legendák... A szláv sárkányokról még annyit, hogy te is ismersz pár erdélyi/havasföldi sárkányt, méghozzá név szerint. Luxemburgi Zsigmond alapította a Sárkány Lovagrendet, melynek egyik tagja, egy bizonyos Vlad felvette a "sárkány" előnevet a rend tiszteletére, mely románul úgy hangzik, hogy "Dracul". Vele kezdődik a Drakulesti-ház nevű havasföldi fejedelmi dinasztia vérvonala. Bár nem kis hadvezér volt az öreg, mégis a fia tett szert nagyobb hírnévre "Sárkány fia" néven, mely románul úgy hangzik, hogy "Draculea", aki a néphit szerint egy emberbőrbe bújt sárkány volt. Vagy valami más... Még a Bauhaus is írt róla egy dalt.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harcmező. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: harcmező. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. szeptember 9., kedd
2014. augusztus 15., péntek
Lovasberényi Románc
(A "románc" itt lovagregény értelemben játszik.)
Van egy kis falu Fejér megyében, aminek nem egy, de rögtön kettő vára is van, és bizony egyik sem fiatalabb háromezer évnél. Továbbá ugyanennek a falunak van egy szívszorító középkori szerelmes legendája (ami még a Rómeó és Juliskának is odaver, ha engem kérdeztek).
Vatyai-kultúra
(Note: Ez történelmieskedős, magyarázós, tudományoskodós rész. Ha a Love Story érdekel, ugorj a következő ponthoz.)
(Note 2: Ha mégis maradsz, akkor elmagyarázom, mi az a -[kötőjel]kultúra elnevezés. A történelemtudományban vannak olyan népek, akikről tudjuk, hogy hívták magukat, és így nevezik őket a leírások is - például a "gót" gótul úgy hangzik, hogy "Gutans", ami azért elég közel van. Vannak népek, amik ugyan nem úgy nevezik magukat, mint az a tudomány szaknyelvében él, de mindenféle okokból és hagyományokból kifolyólag van állandó elnevezésük - például a magyarok minden másik nyelvben "hungarians"/"ungarn"/"ungaros", vagy a cigányok, akik(nek az egyik nyelvcsaládja) "romá"-nak nevezik magukat, ami embert jelent, a "cigány" szó maga olasz eredetű, és vékonyat jelent (mint a hasonló eredetű "cingár"), míg például az angol "Gipsy" az "Egyptian"=egyiptomi szóból származik, és a szaknyelv ez utóbbit alkalmazza annak ellenére, hogy a népcsoport indiai eredetű. Aztán vannak azok a népek, amiknek sem a saját elnevezését nem ismerjük, sem azt, hogy mások hogyan hívták őket, vagy mert nem maradtak fent feljegyzések, vagy mert nem is voltak. Ilyenkor a régészeti leletek megtalálási helyéről nevezik el nemcsak a népcsoportot, de minden kulturális vonatkozást is. Ilyen a tárgyalt Vatyai-kultúra, aminek a maradványait, például egy kiterjedt urnatemetőt az Újlengyel mellett található Vatyapusztán találták meg.)
A Vatyai-kultúra a bronzkorban alakult ki, az i.e. 2. évezred közepén. (Akinek az évszámok nem mondanak semmit, mint ahogy nekem sem, viszonyítási alapnak megsúgom, hogy ez a kelták előtt van néhány évszázaddal, kb ilyenkor alapították Athént, és Kínában már üstökösöket tanulmányoznak.) Körülbelül a Kárpát-medence közepén éldegéltek, a Balatontól a Tisza vonaláig, a Dunakanyartól Dunaföldvárig, és sok helyen megtalálhatók a településeik maradványai.
Például Lovasberényben, ahol rögtön kettő földvár alapjait láthatók. Az egyik a Mihály-vár, ami két részből áll (alsó- és felsővárból, mint egy RPG-ben), és házak, kemencék, és egy bronzöntő műhely is helyet kapott benne. A másik a szomszéd dombon állt Szűzvár, ami, habár szintén a Vatyai-kultúra lelőhelye, nem a korra jellemző felépítésű, ezért valószínű, hogy a vatyaiak földvárára később egy másik népcsoport saját várat épített.
A váraknak ma már a körvonalai is alig láthatóak, de a néphagyományban a mai napi Mihály-várnak és Szűzvárnak hívják azt a két dombot, ahol álltak a várak.
Források: Wikipédia, index.hu, PTE történelem tanszékének honlapja
Czenki Mihály és Kéri Judith
Bár a nép emlékezetében megmaradt, hogy a két dombon valaha állt egy-egy vár, az már nem hagyományozódott tovább, hogy kik építették és kik lakták. (Furán is hangzana, ahogy a falusi Irma néni a bronzkori kultúrákról mesél az unokáinak, nem?) Az embereknek viszont egy érdekes, és ebben az esetben kellemes tulajdonsága, hogy a történetek fehér foltjait saját ízlésük szerint töltik ki. Bár a legendának lehet valóságalapja, végül is nem egy túl hihetetlen történetről van szó.
A középkorban vagyunk, a XIII. század közepén, még éppen nem kezdődött el a tatárjárás, Magyarországon most kezd meghonosodni a gótikus építészet.
Egy Perény nevű dunántúli falucska végében áll két domb, egymástól láppal elválasztva, amire néha sűrű köd ül. A dombokon egy-egy vár, mindegyik vár egy-egy úri család birtokában van emberöltők óta. Az egyik vár a Kéri családé, akiknek azonban sajnálatos módon nemrég kihalt a férfiága, ezért a vár a fiatal lány, Judit kezére száll. A másik vár Czenki famíliáé, akiknek az utolsó sarja, Mihály nemrég árvult meg. A két család régóta haragban van egymással, olyan régóta, hogy a fiatalabb nemzedékek már az okát sem tudják, csak vakon gyűlölik egymást.
Egyszer, mikor Mihály a lápon vadászott, amikor látta, hogy egy szép, fiatal, vadászruhába öltözött lány menekül egy vadkan elől. A fiú természetesen megóvta a lányt, és megölte a vadkant, anélkül, hogy tudta volna, kit ment meg - a lány ugyanis Kéri Judit volt.
A fiatalok, amikor jobban megismerték egymást, rájöttek, hogy a nemzedékeken átívelő viszálynak nem sok értelme van, ezért megfogadták egymásnak, hogy véget vetnek a gyűlölködésnek, és összeházasodnak.
De az élet közbeszólt, mert az élet már csak ilyen; ha a szülők halottak, hát küld mást, ami megakadályozza a frigyet.
Az országba betörtek a tatár hadak, Mihály pedig főúr lévén hadba vonult ellenük, Juditra hagyva mindkét várat. A tatárok azonban (mint tudjuk) nem egy könnyen feltartóztatható népség, és hamarosan már a Dunán is átkeltek, és már Perény felé tartottak.
Judit úgy döntött, hogy nem kockáztat; esélye sem lett volna a tatárok ellen, és tudta, mint ahogy egy korabeli krónika írja: "A nőket életben hagyták és különös gyönyörűséget találtak abban, hogy az apa vagy férj jelenlétében kéjelegjenek a leánnyal vagy feleséggel.", így hát mindkét várat felgyújtatta, hogy inkább pusztuljanak, minthogy a tatárok kezére jusson, a jobbágyokat szélnek eresztette, ő maga pedig a pannonhalmi zárdába menekült.
A tatárok idővel kivonultak az országból, Czenki Mihály pedig, aki csodás módon túlélte a háborút, visszatért a birtokára. Csakhogy már nem volt birtok, csak a kihalt Perény, a láp, és a két vár elszenesedett romjai.
Biztos volt benne, hogy a szerelme halott.
Ezért a férfi, Judit halála fölött érzett bánatában kereszteslovagnak állt, és nőtlenségi fogadalmat tett.
Évekkel később járunk, Székesfehérváron, a Koronázótemplomban, Európa második legnagyobb templomában. Javában tart a szentmise; a gyülekezet sorai között ül egy férfi, egy lovag, aki nemrég tért vissza a Szentföldről, a perényi Czenki Mihály. Nem sokkal a mise kezdete után észreveszi, hogy egy tőle nem messze ülő apáca arca nagyon ismerős...
Nincsenek kétségei. Alig várja, hogy a mise véget érjen; a szertartás végén azonnal az apácához siet, és leborul a lábai elé. Judit, aki azóta apácaként élt, szintén felismeri hajdani vőlegényét.
Azonnal nem kisebb emberhez, mint egyenesen a római pápához folyamodnak, hogy mindkettejüket feloldja a szüzességi illetve a nőtlenségi fogadalom alól...
De ez a szerelem tényleg rossz csillagzat alatt fogant.
A pestist a középkorban először a tatár hordák, majd a Szentföldről visszatérő kereszteslovagok hurcolták be Európába, elterjedését Magyarországon pedig elősegítette a tatárjárás után hátramaradt temetetlen halottak nagy száma.
Mire a fogadalmak alóli pápai feloldozás megérkezett a szerelmesekhez Székesfehérvárra, már mindketten meghaltak.
A szerelmesek szellemét többször látni vélték a Perényi (névváltoztatások sora után ma Lovasberényi) lápvidéken. Amikor leszáll a köd, akkor indulnak szerelmes sétára a két vár romjai körül elterülő erdőkben, a mai napig hirdetve, hogy a szerelem nem múlik el a halállal.
Forrás: 100 falu könyvesháza sorozat - Lovasberény
(Note 4: Az, hogy megölöd magad, mert anya nem enged hozzámenni ahhoz a pasihoz, akit fél napja ismersz, na az a butaság. Az, hogy egy életen át küzdesz a szerelmedért, és akkor is kitartasz mellette, ha minden jel szerint halott - na az a szerelem. Legalábbis SzVSz.)
Mindkét földvár maradványa látogatható, bár pár árkon kívül nem sok minden kivehető - Lovasberényből a sárga jelzésű turistaútvonal mentén találhatóak a várostól 2,5 km-re.
by: A
Van egy kis falu Fejér megyében, aminek nem egy, de rögtön kettő vára is van, és bizony egyik sem fiatalabb háromezer évnél. Továbbá ugyanennek a falunak van egy szívszorító középkori szerelmes legendája (ami még a Rómeó és Juliskának is odaver, ha engem kérdeztek).
Vatyai-kultúra
(Note: Ez történelmieskedős, magyarázós, tudományoskodós rész. Ha a Love Story érdekel, ugorj a következő ponthoz.)
(Note 2: Ha mégis maradsz, akkor elmagyarázom, mi az a -[kötőjel]kultúra elnevezés. A történelemtudományban vannak olyan népek, akikről tudjuk, hogy hívták magukat, és így nevezik őket a leírások is - például a "gót" gótul úgy hangzik, hogy "Gutans", ami azért elég közel van. Vannak népek, amik ugyan nem úgy nevezik magukat, mint az a tudomány szaknyelvében él, de mindenféle okokból és hagyományokból kifolyólag van állandó elnevezésük - például a magyarok minden másik nyelvben "hungarians"/"ungarn"/"ungaros", vagy a cigányok, akik(nek az egyik nyelvcsaládja) "romá"-nak nevezik magukat, ami embert jelent, a "cigány" szó maga olasz eredetű, és vékonyat jelent (mint a hasonló eredetű "cingár"), míg például az angol "Gipsy" az "Egyptian"=egyiptomi szóból származik, és a szaknyelv ez utóbbit alkalmazza annak ellenére, hogy a népcsoport indiai eredetű. Aztán vannak azok a népek, amiknek sem a saját elnevezését nem ismerjük, sem azt, hogy mások hogyan hívták őket, vagy mert nem maradtak fent feljegyzések, vagy mert nem is voltak. Ilyenkor a régészeti leletek megtalálási helyéről nevezik el nemcsak a népcsoportot, de minden kulturális vonatkozást is. Ilyen a tárgyalt Vatyai-kultúra, aminek a maradványait, például egy kiterjedt urnatemetőt az Újlengyel mellett található Vatyapusztán találták meg.)
 |
| Forrás: index.hu |
A Vatyai-kultúra a bronzkorban alakult ki, az i.e. 2. évezred közepén. (Akinek az évszámok nem mondanak semmit, mint ahogy nekem sem, viszonyítási alapnak megsúgom, hogy ez a kelták előtt van néhány évszázaddal, kb ilyenkor alapították Athént, és Kínában már üstökösöket tanulmányoznak.) Körülbelül a Kárpát-medence közepén éldegéltek, a Balatontól a Tisza vonaláig, a Dunakanyartól Dunaföldvárig, és sok helyen megtalálhatók a településeik maradványai.
Például Lovasberényben, ahol rögtön kettő földvár alapjait láthatók. Az egyik a Mihály-vár, ami két részből áll (alsó- és felsővárból, mint egy RPG-ben), és házak, kemencék, és egy bronzöntő műhely is helyet kapott benne. A másik a szomszéd dombon állt Szűzvár, ami, habár szintén a Vatyai-kultúra lelőhelye, nem a korra jellemző felépítésű, ezért valószínű, hogy a vatyaiak földvárára később egy másik népcsoport saját várat épített.
A váraknak ma már a körvonalai is alig láthatóak, de a néphagyományban a mai napi Mihály-várnak és Szűzvárnak hívják azt a két dombot, ahol álltak a várak.
Források: Wikipédia, index.hu, PTE történelem tanszékének honlapja
Czenki Mihály és Kéri Judith
Bár a nép emlékezetében megmaradt, hogy a két dombon valaha állt egy-egy vár, az már nem hagyományozódott tovább, hogy kik építették és kik lakták. (Furán is hangzana, ahogy a falusi Irma néni a bronzkori kultúrákról mesél az unokáinak, nem?) Az embereknek viszont egy érdekes, és ebben az esetben kellemes tulajdonsága, hogy a történetek fehér foltjait saját ízlésük szerint töltik ki. Bár a legendának lehet valóságalapja, végül is nem egy túl hihetetlen történetről van szó.
A középkorban vagyunk, a XIII. század közepén, még éppen nem kezdődött el a tatárjárás, Magyarországon most kezd meghonosodni a gótikus építészet.
Egy Perény nevű dunántúli falucska végében áll két domb, egymástól láppal elválasztva, amire néha sűrű köd ül. A dombokon egy-egy vár, mindegyik vár egy-egy úri család birtokában van emberöltők óta. Az egyik vár a Kéri családé, akiknek azonban sajnálatos módon nemrég kihalt a férfiága, ezért a vár a fiatal lány, Judit kezére száll. A másik vár Czenki famíliáé, akiknek az utolsó sarja, Mihály nemrég árvult meg. A két család régóta haragban van egymással, olyan régóta, hogy a fiatalabb nemzedékek már az okát sem tudják, csak vakon gyűlölik egymást.
Egyszer, mikor Mihály a lápon vadászott, amikor látta, hogy egy szép, fiatal, vadászruhába öltözött lány menekül egy vadkan elől. A fiú természetesen megóvta a lányt, és megölte a vadkant, anélkül, hogy tudta volna, kit ment meg - a lány ugyanis Kéri Judit volt.
A fiatalok, amikor jobban megismerték egymást, rájöttek, hogy a nemzedékeken átívelő viszálynak nem sok értelme van, ezért megfogadták egymásnak, hogy véget vetnek a gyűlölködésnek, és összeházasodnak.
De az élet közbeszólt, mert az élet már csak ilyen; ha a szülők halottak, hát küld mást, ami megakadályozza a frigyet.
Az országba betörtek a tatár hadak, Mihály pedig főúr lévén hadba vonult ellenük, Juditra hagyva mindkét várat. A tatárok azonban (mint tudjuk) nem egy könnyen feltartóztatható népség, és hamarosan már a Dunán is átkeltek, és már Perény felé tartottak.
Judit úgy döntött, hogy nem kockáztat; esélye sem lett volna a tatárok ellen, és tudta, mint ahogy egy korabeli krónika írja: "A nőket életben hagyták és különös gyönyörűséget találtak abban, hogy az apa vagy férj jelenlétében kéjelegjenek a leánnyal vagy feleséggel.", így hát mindkét várat felgyújtatta, hogy inkább pusztuljanak, minthogy a tatárok kezére jusson, a jobbágyokat szélnek eresztette, ő maga pedig a pannonhalmi zárdába menekült.
A tatárok idővel kivonultak az országból, Czenki Mihály pedig, aki csodás módon túlélte a háborút, visszatért a birtokára. Csakhogy már nem volt birtok, csak a kihalt Perény, a láp, és a két vár elszenesedett romjai.
Biztos volt benne, hogy a szerelme halott.
Ezért a férfi, Judit halála fölött érzett bánatában kereszteslovagnak állt, és nőtlenségi fogadalmat tett.
Évekkel később járunk, Székesfehérváron, a Koronázótemplomban, Európa második legnagyobb templomában. Javában tart a szentmise; a gyülekezet sorai között ül egy férfi, egy lovag, aki nemrég tért vissza a Szentföldről, a perényi Czenki Mihály. Nem sokkal a mise kezdete után észreveszi, hogy egy tőle nem messze ülő apáca arca nagyon ismerős...
Nincsenek kétségei. Alig várja, hogy a mise véget érjen; a szertartás végén azonnal az apácához siet, és leborul a lábai elé. Judit, aki azóta apácaként élt, szintén felismeri hajdani vőlegényét.
Azonnal nem kisebb emberhez, mint egyenesen a római pápához folyamodnak, hogy mindkettejüket feloldja a szüzességi illetve a nőtlenségi fogadalom alól...
De ez a szerelem tényleg rossz csillagzat alatt fogant.
A pestist a középkorban először a tatár hordák, majd a Szentföldről visszatérő kereszteslovagok hurcolták be Európába, elterjedését Magyarországon pedig elősegítette a tatárjárás után hátramaradt temetetlen halottak nagy száma.
Mire a fogadalmak alóli pápai feloldozás megérkezett a szerelmesekhez Székesfehérvárra, már mindketten meghaltak.
 |
| (Note 3: A kép nem őket ábrázolja, de szép.) |
Forrás: 100 falu könyvesháza sorozat - Lovasberény
(Note 4: Az, hogy megölöd magad, mert anya nem enged hozzámenni ahhoz a pasihoz, akit fél napja ismersz, na az a butaság. Az, hogy egy életen át küzdesz a szerelmedért, és akkor is kitartasz mellette, ha minden jel szerint halott - na az a szerelem. Legalábbis SzVSz.)
Mindkét földvár maradványa látogatható, bár pár árkon kívül nem sok minden kivehető - Lovasberényből a sárga jelzésű turistaútvonal mentén találhatóak a várostól 2,5 km-re.
by: A
2014. augusztus 7., csütörtök
Csákvár
A Vértes hegység lábánál fekszik Csákvár, hagyományos vidéki városka, ennek minden jegyével: Esterházy-kastéllyal, focicsapattal, évszázadokra visszanyúló fazekashagyományokkal, áthaladó túraútvonalakkal, ötezer lakossal és egy szanatóriummal.A történelem során kétszer került az érdeklődés középpontjába. Egyszer a helyi férfikórus, a kocsmáros fiának vezetésével elénekelte a Háry János daljátékot, amit a Magyar Rádió, de még a BBC is élőben közvetített. Másodszor pedig egy Ferenc József császár elleni merénylet kapcsán, ugyanis a merénylő, aki nyakon szúrta az uralkodót, Csákváron született. Helyi legendák szerint Ferenc József, aki túlélte a támadást, bosszúból le akarta romboltatni a várost, de az az Esterházyak közbenjárására megmenekült. Bár a helyiek azt is tudni vélik, hogy a városnak a merénylet megtorlásaként nincs a mai napig vasútja.
De mind tudjuk, hogy éppen az ilyen csendes kisvárosoknak a legmélyebb a sötét oldala.
Temetőváros
Megvan az a horrorfilm-klisé, hogy minden furcsa jelenség magyarázata az, hogy a kisváros egy indián temetőre épült? Nos, Magyarországon (értelemszerűen) nem nagyon vannak indián temetők (talán csak Jákón), de nincs is rá szükségünk, mert vannak helyette római, kelta, avar, és hun temetkezési helyeink. És néhol, például Csákváron, mindez egymás alatt.
A településen már az utolsó jégkorszakból származó leleteket is találtak, és azóta folyamatosan lakott. Nem véletlenül, hiszen egy fontos csomóponton, a Budáról (Aquincum) Szombathelyre (Savaria) és a Pécstől (Sopianae) Szőnyre (Brigetio) tartó utak kereszteződésénél fekszik.
A mai Csákvár alatt fekvő római várost Florianának hívták, és a feltárt sírok alapján, azon kívül, hogy virágzó város volt, az egész Valeria tartomány temetőjéül szolgált. Eddig kétezer római sírt tártak fel, de ez csak a töredéke az összes sírnak. A római kori várost minden oldalról nagy területen sírok veszik körül, sőt, kimutatható, hogy egy idő után annyira zsúfolttá vált az egész mai város területével felérő temető, hogy a továbbiakban csak hamvasztva, urnában temetkeztek ide.
Báraczházi-barlang
Másrészt a Római Birodalom idején Dianának, a Hold és a sötétség istennőjének szentélyeként működött, aki Silvanusszal, az erdők istenével együtt nagy tiszteletnek örvendett Pannónia egész területén.
Ennél talán picit hátborzongatóbb az a történet, ami a török háborúk óta szájról szájra jár a környéken. Eszerint a háború elvonultával annyi csontváz és oszlófélben lévő holttest volt a barlangban, hogy több lovaskocsi kellett az elhordásukhoz, mert a helyiek ide próbáltak elbújni a harcok elől, sikertelenül.
És hogy miért gondolják sokan, hogy egy barlang, ami általában zsákutca, megvédi őket az üldözőktől? Nos, egy másik legenda szerint a barlang belső traktusaiból indul egy hajdani bányásztárna, amin egyenes úton el lehet jutni a hegy túloldalán található településre, Gántra. A falusiaknak azonban úgy tűnik, nem sikerült a járat nyomára bukkanni. Ma is sziklamászók és barlangászok kutatják a járat létezését, viszont ha nem akarsz a barlangban kísértő szellemek hadához csatlakozni, ne próbáld meg egyedül és felszerelés nélkül átásni magad Gántra.
Patkányokkal suttogó
"Ilyen patkányirtóról is hallottam, ez is rokonyunk volt. De hát hogy hugyan hajtotta el, nem tudom. Anyósomnál volt sok. Azt mondta neki, hogy hát:
– Hugom, ne gyertek, a kutyákat is megkössétek, vagy csukjátok be, hogy ne háborgassanak! Valamit aztán írt az ajtóra. Reggelre aztán mentek a patkányok olyan ordítással, hogy hát…" - így egy Csákváron gyűjtött anekdota. Ez a történet a Hamelini patkányfogó meséjének egy verziója lehetett, bár arról nem tudnak a helyiek, hogy gyerekeket is "elfurulyált" volna a patkányirtó, de más állatokat, például disznókat eltüntetett. Ja, és egyébként a fenti barlangban élt.
Boszorkányok
Morbid lenne azt mondani, hogy hála istennek, de itt Kelet-Európában mintha nem lett volna annyi boszorkányper, mint nyugatabbra (ja, mert mi sokkal kreatívabban öltük halomra egymást). Mégis, falukban gyakran a mai napig lehet találkozni boszorkányokról és szemmelverésről szóló anekdotákkal.
"Harmincegybe. Apánkkal átment ide ebbe az uradalmi házba. A Turman József ott lakott. Hazagyün a gyerek. Márnap regge – oan hatéves lehetett – aszondta, hogy ő nem kel fő máma.
– Mér nem kesz fő?
Aszongya:
– Tudja Isten.
Mondom:
– Hát ke fő kisfiam, hát nem kő az ágyba marannyi, hát nem vagy beteg!
Nem fáj semmije se. Akkó tíz óra felé: – Idesanyám, bontsa el az ágyat! Lefekszek. Itt lakott szegény, itt a Németh Janinak az anyja. Aztá másnap, vagy harmannap megin úgy vót. Aszongya nekem: – Zsófi, elhiszed, hogy ez a gyerek verésbe van?
Hát, mondom: – Nem tudom, csak látom, hogy kívánkozik az ágyba. Poharat fogott, vizet öntött bele, égett a tűz, három parazsat beletett. Avval a vizze megmosdatta, az inge ajjáva megtörűte, a szájába öntött. Nem vót semmi baja se. Megin kétszer mikó elment hozzá, megin úgy járt. Igen. Akinek összeér a szemöldöke, ránéz a gyerekre, megcsudájja, ilyen szép, olyan szép. Azér a kisgyerekekre is fordítva adják az inget, akkó nem árt neki a szem.
Egyszer meg idesanyám mesélte, hogy megellett a tehenünk. Rá második szomszédban vót egy öregasszony, az megverte, evitte a pokláját, aztán fölakasztotta valahová a kéménybe. Véreset adott a tehén, véres tejet adott. Arra meg azt szokták mondanyi, hogy az ajtóba valami rossz kést kell szúrnyi, hogy akkó nem mer odamennyi." (Hajnáczki Józsefné Fazekas Zsófia elbeszélése)
– Mér nem kesz fő?
Aszongya:
– Tudja Isten.
Mondom:
– Hát ke fő kisfiam, hát nem kő az ágyba marannyi, hát nem vagy beteg!
Nem fáj semmije se. Akkó tíz óra felé: – Idesanyám, bontsa el az ágyat! Lefekszek. Itt lakott szegény, itt a Németh Janinak az anyja. Aztá másnap, vagy harmannap megin úgy vót. Aszongya nekem: – Zsófi, elhiszed, hogy ez a gyerek verésbe van?
Hát, mondom: – Nem tudom, csak látom, hogy kívánkozik az ágyba. Poharat fogott, vizet öntött bele, égett a tűz, három parazsat beletett. Avval a vizze megmosdatta, az inge ajjáva megtörűte, a szájába öntött. Nem vót semmi baja se. Megin kétszer mikó elment hozzá, megin úgy járt. Igen. Akinek összeér a szemöldöke, ránéz a gyerekre, megcsudájja, ilyen szép, olyan szép. Azér a kisgyerekekre is fordítva adják az inget, akkó nem árt neki a szem.
Egyszer meg idesanyám mesélte, hogy megellett a tehenünk. Rá második szomszédban vót egy öregasszony, az megverte, evitte a pokláját, aztán fölakasztotta valahová a kéménybe. Véreset adott a tehén, véres tejet adott. Arra meg azt szokták mondanyi, hogy az ajtóba valami rossz kést kell szúrnyi, hogy akkó nem mer odamennyi." (Hajnáczki Józsefné Fazekas Zsófia elbeszélése)
"Luca székét csináltunk, meg is ugrasztottak a boszorkányok. A katolikusoknál 12 órakor van ez a mise. Mink meg a torony alatt ültünk a széken. Aszonták a régi öregek: – Megtuggyátok, kik a boszorkányok. Nem változtatták át magukat. A falu végén a legszélső házban volt egy asszony, az is ott volt. Három volt. Szaladtunk, futottunk, a széket ott hagytuk. Akkor kő az utolsó szöget beleütni, mikor harangoznak be éjjel. A boszorkányoknak a kéménybe volt egy abrincsuk, aztán azon fordultak átal amivé akartak. Kutyává, lóvá, vagy tyúkra, vagy kokasra." (Meggyesi József elbeszélése)
Szintén a fenti Meggyesi József mondta tollba azt a történetet, amit olyan érthetetlen tájnyelven jegyeztek le, hogy inkább nem idéznék szó szerint belőle. Egy kovácsról szól, aki ugye akkoriban a patkókon kívül bilincseket is gyártott. Egy éjjel felkeltették a tanoncai, mert egy áthaladó utazó lovának a lábáról az összes patkó leesett, de ő félálomban csak annyit mondott, hogy csinálják csak meg, ő meg aludt tovább. A tanoncok azonban közben rájöttek, hogy a patkókat egy boszorkány bűvölte le, aki egy fa ágáról nézte a ló, az utasa, és a kovácslegények küszködését. A kovácslegények azonban erősek voltak, és gyorsak, így elkapták a boszorkányt, és bilincset tettek a kezére és a lábára, ám a boszorkány abban a pillanatban köddé vált. Rohantak vissza a legények a kovácshoz, és vele együtt kezdték keresni a boszorkányt, de nem bukkantak a nyomára. Amikor a kovács dél körül hazatért, látta, hogy a felesége még mindig ágyban fekszik. Lehúzta róla a takarót...
És össze volt bilincselve a keze meg a lába.
A büntetésről pedig így mesélt Harangozó András:
"Azelőtt volt itt pöllöngér. Amelyik rossz volt, azt odaállították. A templom előtt meg volt a szégyenkő. Amellik lány megjárta, megesett, azt ott a templom előtt lepöködték. A legényt meg belecsukták a kalodába."
"Azelőtt volt itt pöllöngér. Amelyik rossz volt, azt odaállították. A templom előtt meg volt a szégyenkő. Amellik lány megjárta, megesett, azt ott a templom előtt lepöködték. A legényt meg belecsukták a kalodába."
Ma már nem bánnak ilyen mostohán a boszorkányokkal, több wicca és újpogány ismerősöm is él a faluban vagy a környékén, valamint a környező hegyekben sámán-dobkör is működik.
Források: Csákvár - száz magyar falu könyvesháza, Tóth Gergely, Gulyás Mirella, Wikipédia
2014. augusztus 5., kedd
Szabadbattyáni lápvidék
(Azért emeltem ki, hogy a lápvidék, mert a szabadbattyáni legendáriumba beletartozna a Seuso-kincs története, és a kincset és tulajdonosait sújtó átok legendája, aminek a leírásához én kevés vagyok Itt nálam sokkal hozzáértőbben értekezik róla Tiboru mester - és igen, tudom, hogy a kincset Polgárdihoz szokták kötni, de mind a feltételezett lelőhely, mint a római kori villa maradványai Szabadbattyán területén találhatók.)
A párom Szabadbattyánban nőtt föl, és nemrég egy hosszú és unalmas vonatúton azzal szórakoztatott, hogy a környék rémtörténeteiről mesélt. Szabadbattyán egyébként is fura hely, de tulajdonképpen mégis ezek a történetek győztek meg végleg, hogy érdemes lenne helyi legendákkal foglalkozni. Végül is elég hátborzongató a tudat, hogy tőlem nem egészen tíz kilométerre van egy szellemjárta gótikus torony...
A gótikus Kula-torony és környéke
(A 'kula' itt semmi obszcénat nem jelent, törökül - és szerbül, horvátul meg szlovákul, tehát kb minden környező nyelven - így mondják a torony szót.)
Ha Székesfehérvárról tartunk a Balaton felé, az első falu (nem falu - NAGYKÖZSÉG!), amin áthaladunk, az Szabadbattyán. Miután beértünk a településre, hamarosan áthaladunk egy hídon, ami alatt egy jelentéktelennek tűnő patakféle folyik a Sárvíz, amibe többek között a Gaja patak is torkollik, és a Duna fontos mellékfolyója, valamint ennek köszönhető, hogy Fehérvár és Battyán között valaha áthatolhatatlan mocsár feküdt. Ma már csak az út bal oldalán van egy kis lápocska, de erről többet a következő pontban.
Ha továbbmegyünk, és van fiatal fiú a buszon/autóban, amivel utazunk, hamarosan röhögésben tör ki, és mutogatni kezd, mert a következő kis tér neve Kula tér. Innen vezet föl az út a gótikus építészet jegyeit viselő toronyhoz.
A sárvíz partján két domb van, ennek az egyikén épült egy lakótorony a XIII. században, de a lakóiról nem találtam információt (pedig biztos érdekes). A XIV. században már bizonyíthatóan működött itt egy királyi vámszedő hely, ugyanis a Sárvízen és a hozzá tartozó mocsarakon csak az itt található hídon lehetett átkelni, hacsak nem akart az ember több napi járóföldnyit kerülni. Ha valaki kicsit is jártas az emberi természetben, már sejtheti mi lett ennek a következménye: megszámlálhatatlan ember próbált meg átkelni a mocsáron, vagy valahogy kijátszani a hídőrséget. Ám az ingovány még ma sem a legkellemesebb kirándulóhely - a legtöbben elsüllyedtek, vagy eltűntek. Aki pedig nem, nos, azt jó eséllyel lelőtték a hídőrök.
A lakótornyot a törökök rombolták le 1543-ban Székesfehérvár bevételekor, majd amikor már ők ellenőrizték az átkelőhelyet, egy őrtornyot építettek a régi lakótorony helyére. Az, hogy a ma látható torony mennyiben azonos ezzel az őrtoronnyal, nem tisztázott, mert legalább hatszor cserélt gazdát a török háborúk idején mert, mint az egyetlen átkelőhely közel s távol, mindenkinek fájt rá a foga, és mind a török, mind a keresztény hadak előszeretettel gyújtották fel az épületet, persze a benne állomásozókkal együtt.
Ezután, úgy hiszem, nem meglepő, hogy a környékén számtalan emberi maradványt találnak építkezések során. Például a helyi általános iskola felújításakor is kifordult a földből egy tökéletes állapotban maradt emberi koponya - amit a város az iskolának adományozott szemléltetőeszköz gyanánt.
Ma a torony múzeumként üzemel, ahol a Seuso-villában folyó ásatások eredményét mutatják be, a környező területeket pedig vagy beépítették, vagy művelik. Éjjel azonban állítólag tapasztalhatók furcsa zajok, különösen akkor, amikor csak a lápvidékekre jellemző köd lepi el a véres múltú tájat.
A tank
Mivel egy lápon (főleg egy szellemjárta lápon) 1944-ben sem volt könnyű átkelni, főleg harckocsikkal nem, Szabadbattyán a világháborúban is stratégiai jelentőségű pont volt. Volt ugyan még egy híd kicsit északabbra, Sárpentelénél (aminek az erdeiről mindenképp kell írnom), de az nem bírta volna el a tankokat, és egy idő után fel is robbantották. A kialakult állófront az egész megyén végignyúlt (aki nem emlékszik törióráról, mi is ez, annak elmondom: Amikor a harcoló csapatok nem bírnak egymással, és a frontvonal nagyon kicsit mozdul csak el, esetleg oda-vissza ingázik hetekig, akár hónapokig), nem véletlen, hogy többek között Fejér megyében találják a legtöbb háborús aknát és bombát (legutóbb például egy óvoda udvarán...).
Szóval a "többször gazdát cserélt" szituáció itt is érvényes. 1945 januárjában, amikor a németek (sokadszorra) próbáltak keletre vonulni Székesfehérvár felé, a visszavonuló oroszok felrobbantották a hidat (azt, amelyiken a Balaton felé autóztok a családi nyaraláskor). A hidat megpróbálták kijavítani, de a maradéka is összeroppant az első ráhajtó tank súlya alatt.
Ezek után a német csapatok kerestek egy alkalmas(nak tűnő) gázlót, a Balatoni vasútvonalról felszedett talpfákkal próbálták megerősíteni a talajt, és átkelni a lápon - ez az a hely, amit, ha a Balaton felé mész, a hídtól jobbra látsz.
(forrás: A II. Világháború hadtörténeti portálja)
Ekkor történhetett, hogy az egyik tank a szó szoros értelmében ingoványos talajra tévedt, és villámgyorsan elsüllyedt. A baleset nem csak hogy olyan gyorsan történt, hogy a fegyvereket nem tudták megmenteni, de többek szerint még a tank személyzete sem jutott ki. Az eset hasonló volt a U.S.S. Arizona tragédiájához, csak kevesebb emberrel (Pearl Harbour film, akinek nem ugrik be), a tant csöve és a teteje még kilátszott, hallották a bent rekedtek kopogását és kiáltásait, de esélytelen volt kinyitni a tankot.
A tank innentől kezdve egészen lassan süllyedt; a párom édesapja még látta gyerekkorában a tank földből kimeredő csövét.
A különös az, hogy a kopogásokat és a kiáltásokat még akkor is hallani lehetett, amikor a bent rekedt katonáknak a józan ész szerint már régen meg kellett volna halniuk.
Mára már a tank csöve is eltűnt, a terület pedig még mindig túl ingoványos ahhoz, hogy be lehessen építeni. Természetvédelmi területté nyilvánították, de nem sűrűn járnak arra kirándulók.
A párom Szabadbattyánban nőtt föl, és nemrég egy hosszú és unalmas vonatúton azzal szórakoztatott, hogy a környék rémtörténeteiről mesélt. Szabadbattyán egyébként is fura hely, de tulajdonképpen mégis ezek a történetek győztek meg végleg, hogy érdemes lenne helyi legendákkal foglalkozni. Végül is elég hátborzongató a tudat, hogy tőlem nem egészen tíz kilométerre van egy szellemjárta gótikus torony...
A gótikus Kula-torony és környéke
(A 'kula' itt semmi obszcénat nem jelent, törökül - és szerbül, horvátul meg szlovákul, tehát kb minden környező nyelven - így mondják a torony szót.)
Ha Székesfehérvárról tartunk a Balaton felé, az első falu (nem falu - NAGYKÖZSÉG!), amin áthaladunk, az Szabadbattyán. Miután beértünk a településre, hamarosan áthaladunk egy hídon, ami alatt egy jelentéktelennek tűnő patakféle folyik a Sárvíz, amibe többek között a Gaja patak is torkollik, és a Duna fontos mellékfolyója, valamint ennek köszönhető, hogy Fehérvár és Battyán között valaha áthatolhatatlan mocsár feküdt. Ma már csak az út bal oldalán van egy kis lápocska, de erről többet a következő pontban.
Ha továbbmegyünk, és van fiatal fiú a buszon/autóban, amivel utazunk, hamarosan röhögésben tör ki, és mutogatni kezd, mert a következő kis tér neve Kula tér. Innen vezet föl az út a gótikus építészet jegyeit viselő toronyhoz.
A sárvíz partján két domb van, ennek az egyikén épült egy lakótorony a XIII. században, de a lakóiról nem találtam információt (pedig biztos érdekes). A XIV. században már bizonyíthatóan működött itt egy királyi vámszedő hely, ugyanis a Sárvízen és a hozzá tartozó mocsarakon csak az itt található hídon lehetett átkelni, hacsak nem akart az ember több napi járóföldnyit kerülni. Ha valaki kicsit is jártas az emberi természetben, már sejtheti mi lett ennek a következménye: megszámlálhatatlan ember próbált meg átkelni a mocsáron, vagy valahogy kijátszani a hídőrséget. Ám az ingovány még ma sem a legkellemesebb kirándulóhely - a legtöbben elsüllyedtek, vagy eltűntek. Aki pedig nem, nos, azt jó eséllyel lelőtték a hídőrök.
A lakótornyot a törökök rombolták le 1543-ban Székesfehérvár bevételekor, majd amikor már ők ellenőrizték az átkelőhelyet, egy őrtornyot építettek a régi lakótorony helyére. Az, hogy a ma látható torony mennyiben azonos ezzel az őrtoronnyal, nem tisztázott, mert legalább hatszor cserélt gazdát a török háborúk idején mert, mint az egyetlen átkelőhely közel s távol, mindenkinek fájt rá a foga, és mind a török, mind a keresztény hadak előszeretettel gyújtották fel az épületet, persze a benne állomásozókkal együtt.
Ezután, úgy hiszem, nem meglepő, hogy a környékén számtalan emberi maradványt találnak építkezések során. Például a helyi általános iskola felújításakor is kifordult a földből egy tökéletes állapotban maradt emberi koponya - amit a város az iskolának adományozott szemléltetőeszköz gyanánt.
Ma a torony múzeumként üzemel, ahol a Seuso-villában folyó ásatások eredményét mutatják be, a környező területeket pedig vagy beépítették, vagy művelik. Éjjel azonban állítólag tapasztalhatók furcsa zajok, különösen akkor, amikor csak a lápvidékekre jellemző köd lepi el a véres múltú tájat.
Kula-torony. forrás: Wikimedia Commons
A tank
Mivel egy lápon (főleg egy szellemjárta lápon) 1944-ben sem volt könnyű átkelni, főleg harckocsikkal nem, Szabadbattyán a világháborúban is stratégiai jelentőségű pont volt. Volt ugyan még egy híd kicsit északabbra, Sárpentelénél (aminek az erdeiről mindenképp kell írnom), de az nem bírta volna el a tankokat, és egy idő után fel is robbantották. A kialakult állófront az egész megyén végignyúlt (aki nem emlékszik törióráról, mi is ez, annak elmondom: Amikor a harcoló csapatok nem bírnak egymással, és a frontvonal nagyon kicsit mozdul csak el, esetleg oda-vissza ingázik hetekig, akár hónapokig), nem véletlen, hogy többek között Fejér megyében találják a legtöbb háborús aknát és bombát (legutóbb például egy óvoda udvarán...).
Szóval a "többször gazdát cserélt" szituáció itt is érvényes. 1945 januárjában, amikor a németek (sokadszorra) próbáltak keletre vonulni Székesfehérvár felé, a visszavonuló oroszok felrobbantották a hidat (azt, amelyiken a Balaton felé autóztok a családi nyaraláskor). A hidat megpróbálták kijavítani, de a maradéka is összeroppant az első ráhajtó tank súlya alatt.
Ezek után a német csapatok kerestek egy alkalmas(nak tűnő) gázlót, a Balatoni vasútvonalról felszedett talpfákkal próbálták megerősíteni a talajt, és átkelni a lápon - ez az a hely, amit, ha a Balaton felé mész, a hídtól jobbra látsz.
(forrás: A II. Világháború hadtörténeti portálja)
Ekkor történhetett, hogy az egyik tank a szó szoros értelmében ingoványos talajra tévedt, és villámgyorsan elsüllyedt. A baleset nem csak hogy olyan gyorsan történt, hogy a fegyvereket nem tudták megmenteni, de többek szerint még a tank személyzete sem jutott ki. Az eset hasonló volt a U.S.S. Arizona tragédiájához, csak kevesebb emberrel (Pearl Harbour film, akinek nem ugrik be), a tant csöve és a teteje még kilátszott, hallották a bent rekedtek kopogását és kiáltásait, de esélytelen volt kinyitni a tankot.
A tank innentől kezdve egészen lassan süllyedt; a párom édesapja még látta gyerekkorában a tank földből kimeredő csövét.
A különös az, hogy a kopogásokat és a kiáltásokat még akkor is hallani lehetett, amikor a bent rekedt katonáknak a józan ész szerint már régen meg kellett volna halniuk.
Mára már a tank csöve is eltűnt, a terület pedig még mindig túl ingoványos ahhoz, hogy be lehessen építeni. Természetvédelmi területté nyilvánították, de nem sűrűn járnak arra kirándulók.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)