Róma angyalai - képcsokor

Meghódítottuk Rómát, és közben csináltam pár képet a szépségesen romos szobrokról és épületekről, ami talán érdekel titeket.

Csákvár

A Vértes hegység lábánál fekszik Csákvár, hagyományos vidéki városka, ennek minden jegyével: Esterházy-kastéllyal, focicsapattal, évszázadokra visszanyúló fazekashagyományokkal, áthaladó túraútvonalakkal, ötezer lakossal és egy szanatóriummal.

A történelem során kétszer került az érdeklődés középpontjába. Egyszer a helyi férfikórus, a kocsmáros fiának vezetésével elénekelte a Háry János daljátékot, amit a Magyar Rádió, de még a BBC is élőben közvetített. Másodszor pedig egy Ferenc József császár elleni merénylet kapcsán, ugyanis a merénylő, aki nyakon szúrta az uralkodót, Csákváron született. Helyi legendák szerint Ferenc József, aki túlélte a támadást, bosszúból le akarta romboltatni a várost, de az az Esterházyak közbenjárására megmenekült. Bár a helyiek azt is tudni vélik, hogy a városnak a merénylet megtorlásaként nincs a mai napig vasútja.

De mind tudjuk, hogy éppen az ilyen csendes kisvárosoknak a legmélyebb a sötét oldala.

Temetőváros

Megvan az a horrorfilm-klisé, hogy minden furcsa jelenség magyarázata az, hogy a kisváros egy indián temetőre épült? Nos, Magyarországon (értelemszerűen) nem nagyon vannak indián temetők (talán csak Jákón), de nincs is rá szükségünk, mert vannak helyette római, kelta, avar, és hun temetkezési helyeink. És néhol, például Csákváron, mindez egymás alatt.
A településen már az utolsó jégkorszakból származó leleteket is találtak, és azóta folyamatosan lakott. Nem véletlenül, hiszen egy fontos csomóponton, a Budáról (Aquincum) Szombathelyre (Savaria) és a Pécstől (Sopianae) Szőnyre (Brigetio) tartó utak kereszteződésénél fekszik.
A mai Csákvár alatt fekvő római várost Florianának hívták, és a feltárt sírok alapján, azon kívül, hogy virágzó város volt, az egész Valeria tartomány temetőjéül szolgált. Eddig kétezer római sírt tártak fel, de ez csak a töredéke az összes sírnak. A római kori várost minden oldalról nagy területen sírok veszik körül, sőt, kimutatható, hogy egy idő után annyira zsúfolttá vált az egész mai város területével felérő temető, hogy a továbbiakban csak hamvasztva, urnában temetkeztek ide.

Báraczházi-barlang

A Csákvár határában található Gubahegy barlangja több szempontból is érdekes. Egyrészt számos ősemberre utaló leletet, többek között egy átfúrt, amulettnek használt medvefogat is találtak itt.
Másrészt a Római Birodalom idején Dianának, a Hold és a sötétség istennőjének szentélyeként működött, aki Silvanusszal, az erdők istenével együtt nagy tiszteletnek örvendett Pannónia egész területén.
Ennél talán picit hátborzongatóbb az a történet, ami a török háborúk óta szájról szájra jár a környéken. Eszerint a háború elvonultával annyi csontváz és oszlófélben lévő holttest volt a barlangban, hogy több lovaskocsi kellett az elhordásukhoz, mert a helyiek ide próbáltak elbújni a harcok elől, sikertelenül.
És hogy miért gondolják sokan, hogy egy barlang, ami általában zsákutca, megvédi őket az üldözőktől? Nos, egy másik legenda szerint a barlang belső traktusaiból indul egy hajdani bányásztárna, amin egyenes úton el lehet jutni a hegy túloldalán található településre, Gántra. A falusiaknak azonban úgy tűnik, nem sikerült a járat nyomára bukkanni. Ma is sziklamászók és barlangászok kutatják a járat létezését, viszont ha nem akarsz a barlangban kísértő szellemek hadához csatlakozni, ne próbáld meg egyedül és felszerelés nélkül átásni magad Gántra.

Patkányokkal suttogó

"Ilyen patkányirtóról is hallottam, ez is rokonyunk volt. De hát hogy hugyan hajtotta el, nem tudom. Anyósomnál volt sok. Azt mondta neki, hogy hát:
– Hugom, ne gyertek, a kutyákat is megkössétek, vagy csukjátok be, hogy ne háborgassanak! Valamit aztán írt az ajtóra. Reggelre aztán mentek a patkányok olyan ordítással, hogy hát…" - így egy Csákváron gyűjtött anekdota. Ez a történet a Hamelini patkányfogó meséjének egy verziója lehetett, bár arról nem tudnak a helyiek, hogy gyerekeket is "elfurulyált" volna a patkányirtó, de más állatokat, például disznókat eltüntetett. Ja, és egyébként a fenti barlangban élt.

Boszorkányok

Morbid lenne azt mondani, hogy hála istennek, de itt Kelet-Európában mintha nem lett volna annyi boszorkányper, mint nyugatabbra (ja, mert mi sokkal kreatívabban öltük halomra egymást).  Mégis, falukban gyakran a mai napig lehet találkozni boszorkányokról és szemmelverésről szóló anekdotákkal.

"Harmincegybe. Apánkkal átment ide ebbe az uradalmi házba. A Turman József ott lakott. Hazagyün a gyerek. Márnap regge – oan hatéves lehetett – aszondta, hogy ő nem kel fő máma.
– Mér nem kesz fő?
Aszongya:
– Tudja Isten.
Mondom:
– Hát ke fő kisfiam, hát nem kő az ágyba marannyi, hát nem vagy beteg!
Nem fáj semmije se. Akkó tíz óra felé: – Idesanyám, bontsa el az ágyat! Lefekszek. Itt lakott szegény, itt a Németh Janinak az anyja. Aztá másnap, vagy harmannap megin úgy vót. Aszongya nekem: – Zsófi, elhiszed, hogy ez a gyerek verésbe van?
Hát, mondom: – Nem tudom, csak látom, hogy kívánkozik az ágyba. Poharat fogott, vizet öntött bele, égett a tűz, három parazsat beletett. Avval a vizze megmosdatta, az inge ajjáva megtörűte, a szájába öntött. Nem vót semmi baja se. Megin kétszer mikó elment hozzá, megin úgy járt. Igen. Akinek összeér a szemöldöke, ránéz a gyerekre, megcsudájja, ilyen szép, olyan szép. Azér a kisgyerekekre is fordítva adják az inget, akkó nem árt neki a szem.

Egyszer meg idesanyám mesélte, hogy megellett a tehenünk. Rá második szomszédban vót egy öregasszony, az megverte, evitte a pokláját, aztán fölakasztotta valahová a kéménybe. Véreset adott a tehén, véres tejet adott. Arra meg azt szokták mondanyi, hogy az ajtóba valami rossz kést kell szúrnyi, hogy akkó nem mer odamennyi." (Hajnáczki Józsefné Fazekas Zsófia elbeszélése)

"Luca székét csináltunk, meg is ugrasztottak a boszorkányok. A katolikusoknál 12 órakor van ez a mise. Mink meg a torony alatt ültünk a széken. Aszonták a régi öregek: – Megtuggyátok, kik a boszorkányok. Nem változtatták át magukat. A falu végén a legszélső házban volt egy asszony, az is ott volt. Három volt. Szaladtunk, futottunk, a széket ott hagytuk. Akkor kő az utolsó szöget beleütni, mikor harangoznak be éjjel. A boszorkányoknak a kéménybe volt egy abrincsuk, aztán azon fordultak átal amivé akartak. Kutyává, lóvá, vagy tyúkra, vagy kokasra." (Meggyesi József elbeszélése)

Szintén a fenti Meggyesi József mondta tollba azt a történetet, amit olyan érthetetlen tájnyelven jegyeztek le, hogy inkább nem idéznék szó szerint belőle. Egy kovácsról szól, aki ugye akkoriban a patkókon kívül bilincseket is gyártott. Egy éjjel felkeltették a tanoncai, mert egy áthaladó utazó lovának a lábáról az összes patkó leesett, de ő félálomban csak annyit mondott, hogy csinálják csak meg, ő meg aludt tovább. A tanoncok azonban közben rájöttek, hogy a patkókat egy boszorkány bűvölte le, aki egy fa ágáról nézte a ló, az utasa, és a kovácslegények küszködését. A kovácslegények azonban erősek voltak, és gyorsak, így elkapták a boszorkányt, és bilincset tettek a kezére és a lábára, ám a boszorkány abban a pillanatban köddé vált. Rohantak vissza a legények a kovácshoz, és vele együtt kezdték keresni a boszorkányt, de nem bukkantak a nyomára. Amikor a kovács dél körül hazatért, látta, hogy a felesége még mindig ágyban fekszik. Lehúzta róla a takarót...

És össze volt bilincselve a keze meg a lába.

A büntetésről pedig így mesélt Harangozó András:
"Azelőtt volt itt pöllöngér. Amelyik rossz volt, azt odaállították. A templom előtt meg volt a szégyenkő. Amellik lány megjárta, megesett, azt ott a templom előtt lepöködték. A legényt meg belecsukták a kalodába."

Ma már nem bánnak ilyen mostohán a boszorkányokkal, több wicca és újpogány ismerősöm is él a faluban vagy a környékén, valamint a környező hegyekben sámán-dobkör is működik.

Források: Csákvár - száz magyar falu könyvesháza, Tóth Gergely, Gulyás Mirella, Wikipédia

Székesfehérvár, Öreghegy

Tizennyolc évig éltem a valaha volt szőlőhegy tetején, ezért kézenfekvő volt, hogy írnom kell róla. Viszont amikor utánaolvastam a történetének (ebben a könyvben), engem is ért meglepetés.

Lássuk tehát a legékesebb példáját annak, hogy még csak a szomszédba se kell menni egy jó kis borzongásért.

Bányató

A városnegyed szívében álló vadregényes hegyi tó teljesen elüt a környező békés, kertvárosi látképtől, és rögtön két okot is kínál, hogy meglátogassa egy borzongásra fogékony utazó.

Egyrészt ott van a kialakulásának története: 1917-ben, egyetlen éjszaka leforgása alatt keletkezett, mert a korábban itt folyó bányászmunkák közben átszakadt egy föld alatti tavat rejtő üreg fala.

 A baleset olyan gyorsan történt, hogy a munkaeszközök, például csillék és csákányok még mindig a tó fenekéről induló járatokban vannak - sokak szerint a hajdani munkások csontjaival együtt. A tóban egyébként nem ajánlott a fürdés, többek között azért, mert a vize szokatlanul hideg, és így egy rossz mozdulat hirtelen szívmegálláshoz vezethet - vagy éppen a bányászok szellemei húznak le a mélybe.

A másik ok a neve. Érthető, hogy a tizenöt méter magas sziklafal, a mély víz, a tó tükörsima felszíne nem egy embert megihletett. Habár hivatalosan Bányatónak hívják, a köznyelvben még mindig él az Öngyilkosok tava elnevezés... 

Szobor a Bányató partján (Fürdeni tilos!)

Pestispincék

A név két utcát takar az Öreghegy lábánál, és az elnevezés nem véletlen. Valaha, amikor még az Öreghegy nem tartozott a városhoz, csak szőlőhegyként funkcionált, ez az utca volt a város keleti határa. Ezért itt jelölték ki a tömegsírokat XVIII. századi pestisjárvány áldozatai számára.

Az eseményre csak egy félmondat utal az említett könyvben, ma már csak az utca neve emlékeztet rá. A helyiek pedig nem igazán ismerik az elevezés okát, inkább morbid humorra gyanakodnak, mint arra, hogy ténylegesen pestistemető lenne a város alatt.

A területet mára beépítettét, többek között lakóházak és egy babauszoda található itt.

Bory-vár

Ebben az épületben kivételesen nincs semmi borzongató. Sokkal inkább szívszorító/melengető (kinek mi) a tudat, hogy egy férfi egy egész kastélyt épített, hogy a szerelme halhatatlanná váljon.

Bory Jenő szobrászmester feleségének, örök múzsájának, Komócsin Ilonának kezdte építeni a várat 1923-ban. Innentől kezdve haláláig, közel negyven évig folyamatosan dolgozott rajta, javítgatta,  hozzátoldott egy-egy tornyot, épületszárnyat, vagy kazamatát, amikor összeszedte a pénzt hozzá. Bár hivatalosan szobrász-építész volt, nem csak a szobrokat készítette ő maga, hanem gyakran a kétkezi építési munkákat is ő végezte. Bár az épület (Magyarországon elsőként) vasbetonból készült, hangulata határozottan romantikus, álmaink tündérkastélyaira hasonlít, nem véletlen tehát, hogy sok helyi házaspár (szüleim, nagyszüleim például) itt tartják az esküvői fényképezést. 

Ma a Bory-házaspár leszármazottai élnek a kastély egyik szárnyában, a többi része viszont látogatható. Több teremben múzeum működik, ahol az alkotó szobrainak gipszreplikáit lehet megtekinteni.

Bory-vár, a mesebeli kastély

By: A

Szabadbattyáni lápvidék

(Azért emeltem ki, hogy a lápvidék, mert a szabadbattyáni legendáriumba beletartozna a Seuso-kincs története, és a kincset és tulajdonosait sújtó átok legendája, aminek a leírásához én kevés vagyok Itt nálam sokkal hozzáértőbben értekezik róla Tiboru mester - és igen, tudom, hogy a kincset Polgárdihoz szokták kötni, de mind a feltételezett lelőhely, mint a római kori villa maradványai Szabadbattyán területén találhatók.)

A párom Szabadbattyánban nőtt föl, és nemrég egy hosszú és unalmas vonatúton azzal szórakoztatott, hogy a környék rémtörténeteiről mesélt. Szabadbattyán egyébként is fura hely, de tulajdonképpen mégis ezek a történetek győztek meg végleg, hogy érdemes lenne helyi legendákkal foglalkozni. Végül is elég hátborzongató a tudat, hogy tőlem nem egészen tíz kilométerre van egy szellemjárta gótikus torony...

A gótikus Kula-torony és környéke

(A 'kula' itt semmi obszcénat nem jelent, törökül - és szerbül, horvátul meg szlovákul, tehát kb minden környező nyelven - így mondják a torony szót.)

Ha Székesfehérvárról tartunk a Balaton felé, az első falu (nem falu - NAGYKÖZSÉG!), amin áthaladunk, az Szabadbattyán. Miután beértünk a településre, hamarosan áthaladunk egy hídon, ami alatt egy jelentéktelennek tűnő patakféle folyik a Sárvíz, amibe többek között a Gaja patak is torkollik, és a Duna fontos mellékfolyója, valamint ennek köszönhető, hogy Fehérvár és Battyán között valaha áthatolhatatlan mocsár feküdt. Ma már csak az út bal oldalán van egy kis lápocska, de erről többet a következő pontban.
Ha továbbmegyünk, és van fiatal fiú a buszon/autóban, amivel utazunk, hamarosan röhögésben tör ki, és mutogatni kezd, mert a következő kis tér neve Kula tér. Innen vezet föl az út a gótikus építészet jegyeit viselő toronyhoz.
A sárvíz partján két domb van, ennek az egyikén épült egy lakótorony a XIII. században, de a lakóiról nem találtam információt (pedig biztos érdekes). A XIV. században már bizonyíthatóan működött itt egy királyi vámszedő hely, ugyanis a Sárvízen és a hozzá tartozó mocsarakon csak az itt található hídon lehetett átkelni, hacsak nem akart az ember több napi járóföldnyit kerülni. Ha valaki kicsit is jártas az emberi természetben, már sejtheti mi lett ennek a következménye: megszámlálhatatlan ember próbált meg átkelni a mocsáron, vagy valahogy kijátszani a hídőrséget. Ám az ingovány még ma sem a legkellemesebb kirándulóhely - a legtöbben elsüllyedtek, vagy eltűntek. Aki pedig nem, nos, azt jó eséllyel lelőtték a hídőrök.
A lakótornyot a törökök rombolták le 1543-ban Székesfehérvár bevételekor, majd amikor már ők ellenőrizték az átkelőhelyet, egy őrtornyot építettek a régi lakótorony helyére. Az, hogy a ma látható torony mennyiben azonos ezzel az őrtoronnyal, nem tisztázott, mert legalább hatszor cserélt gazdát a török háborúk idején mert, mint az egyetlen átkelőhely közel s távol, mindenkinek fájt rá a foga, és mind a török, mind a keresztény hadak előszeretettel gyújtották fel az épületet, persze a benne állomásozókkal együtt.
Ezután, úgy hiszem, nem meglepő, hogy a környékén számtalan emberi maradványt találnak építkezések során. Például a helyi általános iskola felújításakor is kifordult a földből egy tökéletes állapotban maradt emberi koponya - amit a város az iskolának adományozott szemléltetőeszköz gyanánt.
Ma a torony múzeumként üzemel, ahol a Seuso-villában folyó ásatások eredményét mutatják be, a környező területeket pedig vagy beépítették, vagy művelik. Éjjel azonban állítólag tapasztalhatók furcsa zajok, különösen akkor, amikor csak a lápvidékekre jellemző köd lepi el a véres múltú tájat.

Kula-torony. forrás: Wikimedia Commons

A tank

Mivel egy lápon (főleg egy szellemjárta lápon) 1944-ben sem volt könnyű átkelni, főleg harckocsikkal nem, Szabadbattyán a világháborúban is stratégiai jelentőségű pont volt. Volt ugyan még egy híd kicsit északabbra, Sárpentelénél (aminek az erdeiről mindenképp kell írnom), de az nem bírta volna el a tankokat, és egy idő után fel is robbantották. A kialakult állófront az egész megyén végignyúlt (aki nem emlékszik törióráról, mi is ez, annak elmondom: Amikor a harcoló csapatok nem bírnak egymással, és a frontvonal nagyon kicsit mozdul csak el, esetleg oda-vissza ingázik hetekig, akár hónapokig), nem véletlen, hogy többek között Fejér megyében találják a legtöbb háborús aknát és bombát (legutóbb például egy óvoda udvarán...).
Szóval a "többször gazdát cserélt" szituáció itt is érvényes. 1945 januárjában, amikor a németek (sokadszorra) próbáltak keletre vonulni Székesfehérvár felé, a visszavonuló oroszok felrobbantották a hidat (azt, amelyiken a Balaton felé autóztok a családi nyaraláskor). A hidat megpróbálták kijavítani, de a maradéka is összeroppant az első ráhajtó tank súlya alatt.
Ezek után a német csapatok kerestek egy alkalmas(nak tűnő) gázlót, a Balatoni vasútvonalról felszedett talpfákkal próbálták megerősíteni a talajt, és átkelni a lápon - ez az a hely, amit, ha a Balaton felé mész, a hídtól jobbra látsz.
(forrás: A II. Világháború hadtörténeti portálja)
Ekkor történhetett, hogy az egyik tank a szó szoros értelmében ingoványos talajra tévedt, és villámgyorsan elsüllyedt. A baleset nem csak hogy olyan gyorsan történt, hogy a fegyvereket nem tudták megmenteni, de többek szerint még a tank személyzete sem jutott ki. Az eset hasonló volt a U.S.S. Arizona tragédiájához, csak kevesebb emberrel (Pearl Harbour film, akinek nem ugrik be), a tant csöve és a teteje még kilátszott, hallották a bent rekedtek kopogását és kiáltásait, de esélytelen volt kinyitni a tankot.
A tank innentől kezdve egészen lassan süllyedt; a párom édesapja még látta gyerekkorában a tank földből kimeredő csövét.
A különös az, hogy a kopogásokat és a kiáltásokat még akkor is hallani lehetett, amikor a bent rekedt katonáknak a józan ész szerint már régen meg kellett volna halniuk.
Mára már a tank csöve is eltűnt, a terület pedig még mindig túl ingoványos ahhoz, hogy be lehessen építeni. Természetvédelmi területté nyilvánították, de nem sűrűn járnak arra kirándulók.