Amikor az istenek kinyitnak előtted egy ajtót...

Amikor az istenek kinyitnak előtted egy ajtót, be kell csuknod egy ablakot, hogy ne legyen huzat.

Ez a mondás tegnapig nem létezett, arra találtam ki, hogy valahogy meg tudjam magyarázni, miért nem nagyon lesz többé filmismertető a blogon.

Az történt, hogy világuralmi terveim következő lépéseként bepofátlankodtam a CineGore nevű online magazin szerkesztőségébe. A magazinról azt érdemes tudni, hogy az internet sötét középkorában Harvester néven futott fórum (ennek a fórumnak egyik oldalhajtása volt a magyar Fangoria, aminek az archívuma elérhető a honlapon) és a kicsit később, 2007 környékén létező  Project 178 és hasonló formációk összeolvadásából keletkezett. A cikkek 2015-től olvashatóak a mostani oldalon, a magazin jelenlegi formája pedig 2016 februárjában konszolidálódott.

Bíborhegy

“Ez nem egy kísértethistória, ez egy história kísértetekkel” 

- mondja az egyik főszereplő a készülő regényéről del Toro legújabb filmjének elején, egyúttal körbeírva azt is, mit fogunk látni. A Bíborhegy ugyanis nem egy horrorfilm, mint ahogy beharangozták, sokkal inkább gótikus románc, a szó irodalmi értelmében. Egy tragikus és beteg szerelmi történetről van szó, ahol a kísértetek, bár kétségkívül ott vannak, nem játszanak szerepet a cselekmény alakulásában, sőt, szinte teljesen feleslegesek.

Lehet, hogy a történet szempontjából nem fontosak, de baromi jól néznek ki

Horrorfilmek és a nők

Annie, miért nézel ennyi horrorfilmet?

Terápiából. A horrornézés igenis megszabadít a stressztől, figyeld csak meg, amikor vonulnak ki a nézők a moziteremből egy egészen jó horrorról, mindig megkönnyebbülve nevetgélnek. Amíg a szörnytől félnek, addig sem a saját életükkel foglalkoznak.
A horror rám gyógyító hatással van, ráadásul gyönyörködtet is; azt az egyszerű vágyat, hogy hihető, többdimenziós karakterekről olvassak, vagy nézzem az életüket, gyakran még a szépirodalomnak csúfolt elit verőverem sem mindig tudta kielégíteni - de a horror igen.
Kifejezetten a női szereplők hiteles ábrázolásának vizsgálatára szokták alkalmazni a Bechdel-teszt nevű kritériumrendszert:

1. Legyen a történetben legalább két, nevesített nő,
2. akik beszélgessenek egymással,
3. de ne férfiakról.

Egyébként először humoros társadalomkritikának szánta a kiötlője, de hamar rájöttek, hogy sok film még ezt a három nagyon egyszerű szabályt sem tudja teljesíteni.

Kannibál beautybloggerek

Mondhatni hot topic (höhö, szóvicc) lett mostanában a hazai blogszférában a divatszakma árnyoldala. A Bloggertalálkozón is az egyik legjobban kitárgyalt téma volt a divatbloggerek túlsúlya miatt. A mi kis Dark Blogközösségünket elkerülik a háborúskodások (és hála az égneK a komplett divattéma is kívül esik rajtunk), ezért is volt különösen megdöbbentő hallani, hogy milyen konkurenciaharcok, előnytelen feltételek között, néha embertelen nyomás alatt dolgoznak egyes bloggerek, gyakorlatilag a semmiért; hogyan használják ki a divatcégek a kezdetben csillogó szemű, lelkes lányokat, hogyan darálja be a gépezet szép lassan a lelküket.

Szóval sok rossz kering a divatszakmáról, de kannibál szupermodellekről eddig még nem hallottam!

A vérgróf - avagy Nyugat+vámpírok

Emlékszem, amikor néhány éve hatalmas felháborodást váltott ki, hogy egy képregény megkísérelte elegyíteni a századforduló pezsgő irodalmi életét a manapság divatos zombi témával - de az nem ugrik be, miért nem kísérte legalább ugyanekkora hype Benedek Szabolcs regényét, A vérgrófot, ami 1910 Budapestjén játszódik, és első ránézésre vámpírregénynek tűnik.

Cloverfield

A közelmúlt sötét eseményeinek fényében...
Nem, nem, nem, nem, nem, hülye vagy, így nem kezdünk cikket! Ha egy esemény sötét, annak nincsen fénye, meg különben is, ennél sablonosabb már nem is lehetnél. Próbáld inkább így:


A félelem meghatároz minket. Annyian annyifélék vagyunk, hogy alig akad olyan pont, amiben hasonlítanánk; a félelmeink mégis összekötnek minket, mert a démonaink mindig is közösek voltak, és mindig is közösek lesznek.
Persze nem állandóak, generációról generációra változnak; a negyvenes évek végén a radioaktív óriásszörnyek, amik véletlenül Japán partjainál teremtek; az ötvenes években az UFO-k, amikről nem lehet tudni, hogy idegenek, vagy oroszok; a hatvanas években az agymosás, amire a kormány, egy szekta vagy egy végtelenül szürke, unalmas élet egyaránt képes; és így tovább. A horrorfilmek, legalábbis a jó horrorfilmek pedig gyakran arra a generációs félelemre játszanak rá, ami az adott generációban éppen a legerősebb.

Tehát felmerül a kérdés:

mitől félünk ma?

Not Safe For Work könyves TAG

A Pergamenre Hányt Szavak blogon találtam ezt a kihívást, ahol is olyan könyvekről kell értekezni, amik a NSFW-kategóriába tartoznak, azaz erotikusak, véresek, gusztustalanok, durvák, obszcének, illetve ezek tetszés szerinti keveréke. Számthattok Stephen King-rajongásra és Laurell K. Hamilton ekézésére minden mennyiségben, és sok-sok horrorra.


1.Melyik az a könyv, aminek az olvasása közben nem szeretnéd, ha a szüleid rajtakapnának?

Felnőtt lévén ez ma már nem aktuális. Szóval inkább elmesélem az első alkalmat, amikor valaha NSFW tartalmat olvastam, és nagyon nem akartam, hogy lássák a szüleim, mit olvasok. Pedig akár büszkék is lehettek volna, mert egy IPM-ről volt szó, ami akkoriban az infotainment, a pop-science és a sci-fi utánozhatatlan magyarországi képviselője volt, nem egy Hihetetlen Magazin 2.0, mint a legutóbbi időben (amióta leigazolták tiborut(sic!), azóta szerencsére javul a színvonal).

Az ominózus szám ártatlannak tűnő borítója

"A szörny volt a legjobb barátom."

A címbeli idézet Boris Karlofftól származik, akinek az emlékezetes 1931-es alakítása generációkra meghatározta a Frankenstein történetéről bennünk élő képet. Ez a film rengeteg ponton eltér a könyvtől, és megszámlálhatatlan (egyre romló minőségű) folytatást kapott, ennek ellenére olyan mélyen beleivódott a popkultúrába, hogy ez, az átdolgozott történet az, amit mindenki Frankensteinként ismer, az eredeti regény szinte teljesen elhomályosodott mellette. Ezért szerettem volna mindenképpen elolvasni (ahogy a másik hasonló sorsú klasszikust, a Drakulát is) és mivel Mary Shelley 1816-ban, tizenkilenc évesen írta, ezért talán megfelelhet a 2016-os Könyves Kihívás első pontjának, ahol egy 25 év alatti nő regényét kell olvasnunk. Legalábbis a mű keletkezésének idején 25 alatt volt...

Most belegondoltam, baszki, Mrs. Shelley két évvel fiatalabb volt, mint most én, amikor megírta a horrorirodalom egyik legfontosabb művét, amivel gyakorlatilag megteremtette a gótikus regény irodalmi műfaját, megalapozva ezzel egy azóta is tartó esztétikai irányzatot.

És én hol voltam huszonegy évesen?!...

Ja, tényleg! Blogot indítottam...

Stepfordi életpályamodell

Ennek a könyvnek hamarabb láttam a film verzióját, mint ahogy olvastam volna, de az annyira megviselt, hogy utána hajnali háromig lelkiztem a párommal, hogy ugye úgy szeret, ahogy vagyok, és nem akarja, hogy bármiben is megváltozzak. Ritkán van rám ilyen hatással bármi, de mióta láttam, nem tudok híreket olvasni. Nem vicc, mióta megnéztem az 1975-ös filmet, nem bírom megnyitni az Indexet anélkül, hogy rám törne egy kisebb paranoia.
Aztán a Könyves Kihívás rávett, hogy olvassam el a Stepfordi Feleségek még nyugtalanítóbb könyv verzióját, Ira Levin tollából.
A legijesztőbb történetek mindig azok, amik nem elégszenek meg azzal, hogy olvasás közben megrémisszenek, hanem lemásznak a könyv lapjairól (vagy a tábla hideg képernyőjéről), és megmutatják, hogy a valóságban sem vagy biztonságban. Ezt elég nehéz elérni egy nagydarab nyálkás szörnnyel (bár Lovecraftnak úgy is sikerült), annál könnyebb azonban egy gazdasági vagy társadalmi problémával (igen, létezik gazdasági horror is, az indokolatlanul népszerű és pofátlanul Amityville koppintás Conjuring például az volt). És ez a probléma nem csak itt lebeg a sarok mögött, de nap mint nap úgy az arcodba mászik, hogy szinte a tarkódon érzed a Stepfordban élő férfiak leheletét.

Dracula Untold review

... legalább nem csillog.

Keny csak egy van

Ezzel a poszttal a kedvenc YouTubberemet szeretném nektek bemutatni, aki nem más, mint az egyetlen, az utánozhatatlan KenyTheOne; többször linkeltem már be ide videóit, például a zombikról szóló posztnál Lugosi Béla utolsó filmjéről szóló ismertetőjét.

Ha valaki emlékszik még a YouTube aranykorára, nekik mondom, ő volt az Antifaces megmondóformáció frontembere, majd ezután kezdett szólóprojektbe Isaac a gonosz robot és Aya a gonosz robotlány társaságában, akikkel együtt többnyire retró sci-fiket és horrorfilmeket mutat be elveszett lelkeknek való, az őrület határát súroló humorral.

Djatlov-rejtély - 140% horror

...avagy hogyan kell ráijeszteni egy digitális bennszülöttre.

A napokban láttam a Halálhegy - a Djatlov-rejtély című filmet, és szeretném nektek elmondani, miért tartom zseniális alkotásnak. De előtte: NÉPRAJZ-GYORSTALPALÓ!

Rosemary gyermeke 1968

Adat, adat, adat

A kés mely bölcsőm ringatá

Az Ira Levin egyező című könyvéből készült filmet Roman Polanski rendezte (igen, az a Roman Polanski) 1968-ban. Négy Golden Globe- és két Oscar-jelölést kapott, végül egyet-egyet, a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat ítélték oda.
A történet szerint egy fiatal házaspár egy társasházba költözik, minden szép és jó. A szomszédok kedvesek, Guy, a feltörekvő színész férj előtt hatalmas lehetőségek állnak, Rosemary, a szó legédesebb értelmében vett naiv hősnő három gyereket és békés, feslőközéposztály-beli életet tervez.
Ám valami nincs rendben. Ember nem lehet ennyire kedves hátsó szándék nélkül, mint a szomszédok, Guy úgy kapja meg a szerepet, hogy a riválisa véletlenül megvakul, Rosmary pedig teherbe esik ugyan, de magára az aktusra nem emlékszik - biztosan túl sokat ivott, és csak ezért élnek benne egy démoni lény által elkövetett nemi erőszak ködös emlékképei arról az estéről. (ELTE-s vagyok, szóval ezen a magyarázaton meghatódtam.)
Az egyre több és egyre különösebb egybeesésekre már Rosemary is felfigyel, és hiába állítja a férje, a szomszédok, de még a szülész is, hogy minden rendben van, a paranoia feltartóztathatatlanul elborítja őt, és természetesen minket is. Két nappal a szülés előtt megpróbál elszökni otthonról, de úgy tűnik, mindenki benne van, mindenki ellene van, hogy mindenki a gyerekét akarja.
Végül otthon szüli meg a kicsit, ám ez testileg-lelkileg annyira megviseli, hogy sok-sok nyugtatót kell szednie, és azt mondják neki, hogy a gyermek szülés meghalt.
Egy idő után azonban  Rosemary gyereksírásra lesz figyelmes a szomszéd lakásból, ezért átrohan, ahol a hatvanas évek szektadivatjának megfelelő égő templomokat ábrázoló festmények alatt üldögélő szomszédok elmondják neki, hogy a gyermeke nem más, mint a SÁTÁN FIA - mi ebből csak annyit látunk, hogy oké, van egy fekete bölcső, meg egy villanásnyi időre feltűnik egy sárga szempár.  Rosemary ekkor teljesen összeomlik, de végül minden erejét összeszedve a bölcsőhöz sétál...
... és elkezdi ringatni.

Vége.

A Nagy Öregek karácsonya - lejátszási lista

Megaeránál láttam egy horror-témájú karácsonyi reklámot, és az megihletett - gondoltam, hogy kéne virítanom valami érdekes, sötét és ironikusan istenkáromló karácsonyi dalt nektek.

Rá is bukkantam egy olyan albumra (pontosabban négyre, de most csak az elsőt kapjátok), aminél stereo- vagy prototipikusabb goth/dark/horrorcore/elmebeteg dolgot álmodni sem tudnátok!

Ladies and Gentlemen, hadd mutassam be a Nagy Öregeket, egyenesen a Necronomicon lapjairól - mert ők is ünneplik a karácsonyt.

A dalokat a H.P. Lovecraft Történelmi Társaság tagjai éneklik. Ők tulajdonképpen egy csapat elhivatott szerepjátékos, akik hasonló kaliberű dalokat és rádiójátékokat szoktak csinálni, valamint összejöveteleket tartanak.

(NEM szekta. Nem azért írtam, hogy szerepjátékosok, hogy megnyugtassam anyukátokat, ők tényleg csak egy csapat szerepjátékos.)

Amikor már nincs több hely a Pokolban, a holtak ellepik a Plázákat!

Létezik a horror műfajának egy olyan ága, amiről nem mondok újat, ha azt állítom, hogy egy hatalmas allegória az egész. Létezik egy oszló szörny, zöldes bőrszínnel és iszonyatos szaggal, amiről mindenki pontosan tudja, hogy melyik tudatalatti félelmünket próbálja megtestesíteni.

Mert mindenki tudja, hogy a zombi a fogyasztói társadalom metaforája, a maga agyatlanul sántikáló valójában, ahogy szó szerint elfogyaszt mindent, ami az útjába kerül...

"Ha nem lesz egy Apple-logó a zombik homlokán, akkor nem tudom, hogy fog működni" - foglalta össze egyik kedvenc kritikusom is a lényeget.

(Biztos, hogy ilyen egyszerű az egész?)

A nagy Carrie-projekt 3. - Összeállítás

Heeeeelló, végre-valahára íme a vörös báliruha, teljes, fényes, műbársonyi pompájában.

Először is kivágtam a szabásmintát. Ahol a panelek egymásra lógtak, ott a szerencsére még maradt csomagolópapírral pótoltam ki.

Ezeket a paneleket aztán biztostűvel erősítem a plüssanyag hátára. Ezt körberajzolom mosószappannal (ha velem ellentétben előre gondolkodsz, veszel szabókrétát, és azt használod).

A nagy Carrie-projekt 2: Princessz szabású ruha szabásmintája 50 lépésben

Most pedig a princessz szabású ruha szabásmintájának elkészítéséről.

Nagyon fontos kellékek a kávé (sok) és a zene, mert ez eltart egy darabig.

A képen látható könyv egy 1976-os darab, amit a dédimamám hagyott rám, és hasznosabb, mint az összes iskolai tankönyvem együttvéve.

(A nyitott könyvről beszélek. A másik... nos, az más tészta.)

Amúgy... mi az a képernyőből kimászó kéz a laptopomon?! Határozottan nem emlékszem, hogy ilyesmit néztem volna...

1408

Áradoztam már a Danse Macabre-kötetről, ugye? Ha az ember egy 700 oldalas tanulmányt olvas a horror műfajáról, akkor nagyon hamar nagyon-nagyon erős késztetést fog érezni, hogy letesztelje a horror hatásait magán - és másokon.
Szerencsére a kedves párom nálam aludt tegnap, és én választottam filmet estére. Így vágtunk bele tegnap az 1804 című remekműbe. Emlékeztem, hogy King-adaptációról van szó, ami két dolgot jelenthet: vagy nagyon szutyok a film, vagy hihetetlenül zseniális. Ha az első lett volna, most nem olvasnátok ezt.

Hogyan működik a horror, és miért fontos ez nekünk egyáltalán?

...avagy eszmefuttatás a benyomásokról és a reakciókról.

(Disclaimer: az írás teljesen szubjektív. Nem akarok meggyőzni senkit a goth divat és a horror motívumai közötti összefüggésről, csak megpróbálok írott formát adni egy gyanúnak.)

(Disclaimer 2: amikor "Nagy fekete napernyő alattinak" nevezek minden olyan stílust (és egyben életmódot), amik fekete színekkel és sötét hangulatokkal dolgoznak, egy magyarul nem igazán működő szóviccet próbálok elsütni. Ugyanis angolul a gyűjtőfogalmat "umbrella-term-nek" mondják, ami szabad fordításban esernyőt jelent.)

Ahogy a temetői viráglopásról szóló dühkitörésemben említettem, sok embernek egy sarkított, sztereotipikus kép él a goth-okról (és a nagy fekete napernyő alatt lebzselő többi szubkultúráról is, a metalheadektől kezdve a punkokon és az emo-kon át a lolitákig). Azt is szóba hoztam, hogy ennek a sztereotipikus képnek a forrása valahol ugyanott keresendő, ahol annak a jelenségnek a gyökere, hogy teljesen normális emberek 2000 Ft-ot (egy mozijegynyi vagy egy papírkötéses könyvnyi pénzt) hajlandóak fizetni csak azért, hogy valaki szándékosan a frászt hozza rájuk - azaz hogy horrort nézzenek vagy olvassanak.

A nagy Carrie-projekt 1. - Anyaggyűjtés

Ebben az évben, pontosabban április ötödikén volt negyven éve, hogy Stephen King első regénye megjelent a Doubleday kiadónál, az a regény, amit a leggyakrabban tiltanak be amerikai iskolákban, és ami miatt engem is többször kiküldtek óráról, és a tanáraim örök menthetetlen esetnek könyveltek el.
Április ötödikén volt negyven éve, hogy kijött a Carrie, az a könyv, aminek legalább akkora kultkönyvnek kéne lennie az alternativitásra épülő szubkultúrák körében, mint a Gépnarancsnak vagy a Drakulának.

Nem azért írom ezt, hogy áradozzak a könyvről, vagy a filmről, mert ha valaki ilyesmit akar olvasni, nem egy varrósblogon fogja keresni (ez persze nem fog sokáig visszatartani attól, hogy tényleg írjak róluk, mert tényleg NAGYON nagy hatással voltak/vannak rám). Inkább egy virtuális főhajtással kedveskednék az írónak, és az összes rajongónak a magam módján.
Meg persze Carrie-nek is, hiszen a születésnapja szeptember 21-én lesz, ami igencsak közeleg.

Nos, az ötletem az, hogy megvarrom azt a ruhát, amit Carrie azon az emlékezetes báli estén viselt.