 |
| A kés mely bölcsőm ringatá |
A történet szerint egy fiatal házaspár egy társasházba költözik, minden szép és jó. A szomszédok kedvesek, Guy, a feltörekvő színész férj előtt hatalmas lehetőségek állnak, Rosemary, a szó legédesebb értelmében vett naiv hősnő három gyereket és békés, feslőközéposztály-beli életet tervez.
Ám valami nincs rendben. Ember nem lehet ennyire kedves hátsó szándék nélkül, mint a szomszédok, Guy úgy kapja meg a szerepet, hogy a riválisa véletlenül megvakul, Rosmary pedig teherbe esik ugyan, de magára az aktusra nem emlékszik - biztosan túl sokat ivott, és csak ezért élnek benne egy démoni lény által elkövetett nemi erőszak ködös emlékképei arról az estéről. (ELTE-s vagyok, szóval ezen a magyarázaton meghatódtam.)
Az egyre több és egyre különösebb egybeesésekre már Rosemary is felfigyel, és hiába állítja a férje, a szomszédok, de még a szülész is, hogy minden rendben van, a paranoia feltartóztathatatlanul elborítja őt, és természetesen minket is. Két nappal a szülés előtt megpróbál elszökni otthonról, de úgy tűnik, mindenki benne van, mindenki ellene van, hogy mindenki a gyerekét akarja.
Végül otthon szüli meg a kicsit, ám ez testileg-lelkileg annyira megviseli, hogy sok-sok nyugtatót kell szednie, és azt mondják neki, hogy a gyermek szülés meghalt.
Egy idő után azonban Rosemary gyereksírásra lesz figyelmes a szomszéd lakásból, ezért átrohan, ahol a hatvanas évek szektadivatjának megfelelő égő templomokat ábrázoló festmények alatt üldögélő szomszédok elmondják neki, hogy a gyermeke nem más, mint a SÁTÁN FIA - mi ebből csak annyit látunk, hogy oké, van egy fekete bölcső, meg egy villanásnyi időre feltűnik egy sárga szempár. Rosemary ekkor teljesen összeomlik, de végül minden erejét összeszedve a bölcsőhöz sétál...
... és elkezdi ringatni.
Vége.
