Posztmodern identitás- és nyelvfilozófiai trialógus

Van úgy, hogy az interneten összeolvasott sok-sok érdekesség után csak szeretnék leülni, és megbeszélni magammal ezt az egészet. Ezért most előszedtem valahonnan a koponyám mélyéről azt a két figurát, a vállamon ülő kisördögöt és kisangyalt, akik már a legendairtáskor is a segítségemre voltak:

• Szarkát, akiről még egy retorikai alakzatot is elneveztek - Az irónia lesz az.
• és Hunorkát - Sziasztok! Én leszek az, aki mindent megmagyaráz. Ezért tulajdonképpen a nevemnek annak kellene lennie, hogy Magyarka, de az nem anyakönyvezhető. Egyébként az előbb a szarkazmusra gondoltak.

És velük fogok beszélgetni olyan kérdésekről, amiket a Facebook csoportjaiban, Yahoo Answers-en, gyakorikerdesek-hu-n (Ne ízetlenkedj légyszíves!), és hasonló helyeken rendre felbukkannak.

(Megjegyzés: A posztmodern nyelvfilozófia nagy vonalakban arról szól, hogy mivel szavakkal nem tudunk mindent tökéletesen leírni, soha nem érthetjük meg tökéletesen egymást, önmagunkat, vagy a világot. Az identitásfilozófia pedig ebből indul ki - soha nem tudjuk önmagunkat definiálni, akkor mi a biztosíték rá, hogy azok vagyunk, akinek hisszük magunkat? Vagy hogy létezünk egyáltalán?)