2015. szeptember 11., péntek

Dracula Untold review


... legalább nem csillog.


Korkép

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy úgy gondolom, az Ismeretlen Drakula egy jó film - de úgy is gondolom, hogy csak azért tartható jó filmnek, mert manapság a mezőny rettenetesen gyenge. 2000 óta összesen HÁROM olyan vámpírfilmet tudnék mondani, ami tényleg (15 évről van szó):

Ikonikus
  • A vámpír árnyéka Friederich Wilhelm Murnau (John Malkovich) élete legnagyobb dobására készül, le akarja forgatni Stoker méltán híres Drakulájának első filmváltozatát. A legnagyobb bonyodalmat azonban nem a technika, és nem is a kevéssé együttműködő örökösök jelentik (nem véletlenül lett a film címe Nosferatu, Stoker örökösei nem adták el a történetet Murnaunak, ezért apró változtatásokat eszközöltek például a nevekben, hogy ne számítson szerzői jog megsértésének), hanem a színész kiválasztása a címszerepre. A rendező végül egy addig ismeretlen színészt, Max Schrek-et (Willem Dafoe - igen, így írják), akit úgy mutat be, mint "karakterszínészt", aki Stanislavski színészi módszere szerint tökéletesen beleéli magát a szerepbe. Csak kérőbb derül ki, hogy a férfi egy igazi vámpír.
  • Only lovers left alive Nincs túl pörgős története, de nem is kell, ez inkább hangulatfilm. Egyrészt visszahozza azt a spleent, az örökléttel járó unalmat és mihez-kezdjek-magammal érzést, ami a régi vámpírtörténetekben annyira elbűvölt (és amivel tinédzserkorban nagyon könnyen lehet azonosulni), és valamiért a mai vámpírfilmekből teljesen hiányzik. Másrészt Ava karaktere egy kevéssé burkolt kritikája vagy paródiája a "tinivámpír" karaktereknek és a filmek hatásának egyaránt, a hozzáállásnak, hogy a lehetőségeinkkel nem élünk, hanem destruktív módon visszaélünk. Ráadásul... Tom Hiddleston!
  • Let me in / Let the right one in Eredetileg egy svéd regény, amiből Let the right one in címmel svéd művészhorrort, majd Let me in címmel kicsit emészthetőbb amerikai remake-et készítettek, utóbbit Chloë Grace Moretz (Carrie 2013) főszereplésével. Ez a film... oké, én csak az amerikai remake-et láttam, de ahhoz sem voltam elég felnőtt. A párom egyszer tévedésből elkezdte a svéd eredetit, de húsz perc után kikapcsolta, és azóta sem beszél róla. Ez a film lelkileg megterhelő. Az enyhén lolitába hajló hangulat, a város, ahol mindenki bűnös, mind-mind semmi ahhoz képest, amekkora pofont a film vége jelent: Abby (vagy Eli, verziótól függ) egy aranyos, ártatlan, vámpírkislány... és oké, hogy egy életútnyi horrorfilmrajongás alatt megtanulja az ember, hogy a kislányok SOSEM azok, aminek látszanak, de ez... ez a befejezés tényleg váratlan, de logikus, és éppen ezért zseniális. És ne hagyd, hogy a Wikipédia félrevezessen a műfaji meghatározásával, ez messze nem egy "romantikus" horror. Aki ebben a romantikát látja, az valamit nagyon félreértett.
A többi viszonylag sikeres filmet pedig nem is igazán tekinthetjük vámpírfilmnek. A Penge valójában egy szuperhősfilm, de annak zseniális, nem véletlenül egy Marvel képregény az eredetije; az Underworldnek ugyan szép a képi világa, de ettől eltekintve egy silányul kivitelezett gengszterfilm, ahol az egyik rivális bandának véletlenül fogai vannak (ráadásul a Vampire: The Masquerade kiadója a megjelenés évében 80 rendbeli szerzői jogi visszaéléssel vádolta a film készítőit, ami ügyében még abban az évben "közös megállapodás" született...).

Az Vámpírkrónikák pedig... hm. Nem akarom bántani Anne Rice-t (pedig a mostanában tapasztalható ufó- és gyíkembermániája miatt igencsak lehetne), mert az első könyve nem volt rossz. Nehezen emészthető, de hangulatos, és akár szépirodalmi magasságokba is emelkedhetett volna, ha nem követi egy szekérderéknyi folytatás és előzménytörténet, ami a vámpír toposzt a veszélyes és misztikus metafora szintjéről egy picsogó tizenéves lelkivilágával operáló barátokközt szintjére degradálja, megágyazva ezzel többek között a Twilightnak. Szóval az Interjú rajta lenne a listán, ha nem kifejezetten 2000 utáni filmekről beszélnék, mert az tényleg zseniális, de a Kárhozottak királynője filmváltozata egyszerűen siralmas. Annyira B-film hogy az már szinte C-film. A színészek egyzserhasználatosak, a a párbeszédek nevetségesek ("Bátor vagy, akár a zenéd"?!?!asd%+"=/khg%+!!!), Lestat félmeztelenül egyszerűen kínos látványt nyújt (olyan, mint egy gyíkember), a szerelmi szál pedig abszolút indokolatlan és karakteridegen. Akasha egysíkúbb mint egy Disney-gonosz, a film végi nagy leszámolás pedig éppen olyan, mint egy rosszabb Disney-filmben: összegyűlnek egy helyen, és közös erővel elpusztítják a gonoszt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Egyedül a zenéje menti meg a filmet a totális katasztrófától, mert a Kornba és Mansonba mégiscsak szorult némi tehetség és szépérzék, és persze a magyar szinkron is emel a színvonalon. (Nekem még a telefonkönyv hangoskönyv verzióját is el lehetne adni, ha Alföldi Róbert olvasná fel.)

Az Abraham Lincoln a vámpírvadászt csak azért említem meg, hogy megmutassam, sem a Kárhozottak királynője, sem a Twilight nem a legrosszabb vámpírfilm az ezredfordulón innen.
...nagyon hiteles...

A Twilightról és retardált ivadékairól pedig szó se essék.

Ilyen riválisok mellett azért nem nehéz megugrani a színvonalat.

(+1, Megemlítendő még a Hotel Transylvania, ami tudom, hogy gyerekeknek szól, de Genndy Tartakovsky és például a Samurai Jack-ből is ismert sötét és beteg humora nem csak objektíven emeli a filmet a legjobbak közé, de kellemes nosztalgiába ringat bárkit, aki a Cartoon Networkön nőtt föl. Lehet, hogy mégis NÉGY jó vámpírfilm született 2000 óta, meggyőztetek.)

Pozitívumok

Mint mondtam, az Ismeretlen Drakula egy jó film. NAAAAAgyon nem hibátlan (de erről később, ti kis türelmetlenek <3), de sok pontja van, amiért szeretni, sőt imádni lehet.
Őt nem kell bemutatni senkinek
  • Luke Evans, a Hobbitból ismert Bard játssza a címszereplőt. Ő eleve egy nem rossz színész, de a szövegírók sem követtek el semmi megbocsáthatatlant, nincsenek vállalhatatlanul kínos vagy hatásvadász megszólalások (többnyire), még a karakterfejlődés is egészen hihető (azért siralmas, hogy ezt külön ki kell emelni). Nem igazán különleges, de legalább átélhető, tipikus Byron-i hősről van tehát szó, arról a karikás szemű, sötét tekintetű, sötét múltú, tragikus figuráról, akinek egy vámpírnak prototipikusan lennie kell.
  • Az alapötlet, hogy hogyan is függ össze Vlad, a havasföldi fejedelem és a kastélyában emózó Drakula, hiánypótló. Amennyire tudom, eddig nem nagyon voltak olyan történetek, amik Drakula előéletét mutatnák be, hogy hogyan vált azzá, aminek megismerte a világ. Mindenki tudja ugyan, hogy Vlad Tepes ihlette a regénybeli grófot, de azért azt állítani, hogy a két személy egy és ugyan az, meredek, és meglepő, de működik. Legalábbis olyan plot hole-ok (hogy van ez magyarul? Akkut cselekménykoherencia-hiány?) nincsenek benne, mint a Kárhozottak királynőjében.
  • A látványvilág kellemesen lehangoló, a jelmezek tényleg szépek (és ez az egyetlen pozitívum, ami a jelmezekről mondható, de erről később), a harcok szépen ütemezettek. Az a jelenet lopta el a szívem teljesen, amikor néhány percig egy haldokló katona szemén át látjuk a körülötte folyó csatát, nagyrészt a kard pengéjén tükröződve, ami éppen a szerencsétlen mellkasából mered ki.
  • A legjobb mégis az a filmben, ahogy megpróbál visszanyúlni a vámpírirodalom hagyományaihoz. A távoli erdélyi kastélyában búslakodó titokzatos nemesúr figurájához, és azokhoz a vámpírokhoz, akik nem csak szépek, de kegyetlenek is voltak. Visszahozza a denevérmotívumot, ami nem is értem, miért hiányzik a többi mai vámpírfilmből, sőt, a főszereplőnk denevérré tud változni, mint az 1931-es filmben. Megjelenik valahol a film közepén egy indokolatlannak tűnő bolond cigány koldus (a leírások valamiért mind kitérek arra, hogy Shkelgim cigány, habár ennek a cselekmény szempontjából nincs jelentősége, szóval nem értem), aki a denevéreket követi az erdőben, és még nekem is percekbe telt, hogy rájöjjek, ez nem más, mint Renfield figurájának az újragondolása, ami nagyon ügyes húzás. A film vége felé megjelenik három összeölelkező vámpírlány, akik szakasztott olyan arcot vágnak és úgy mozognak, mint az 1931-es filmben a három feleség, a vége felé pedig lesz egy Mina nevű nő, róla inkább... inkább nem beszélek.

Ami nincs a filmben

Mondtam már, hogy ez a film milyen messze van a tökéletestől?
  • Ne keress benne egy csepp történelmi hűséget sem. Vlad Tepes Havasföldi fejedelem volt, míg a film következetesen Erdélyi hercegként emlegeti. A jelmezek jobban hasonlítanak a Gyűrűk Ura vagy a WoW kosztümeire mint bármire, ami megfordult Erdélyben az elmúlt kétezer év alatt, a Mátyás-korabeli török janicsárok nyugat-európai stílusú lovagi kardokkal rohangálnak, Mohamed szultán haja olyan szvegjoló módon van belőve, mintha éppen a berettyóújfalui pajtadiszkóba készülne. Amikor azonban az erdélyi/havasföldi herceg/fejedelem fejére teszik A MAGYAR KORONA alsó részét (amúgy elméletileg abban az időben játszódik a film, amikor Corvin Mátyás ül a magyar trónon... amúgy), na, akkor teljesen elvesztettem, és visítva fetrengtem a földön.
  • Ennek a filmnek nincs súlya. Már a címre nézve tudjuk, hogy a főszereplőnk egy halhatatlan természetfeletti szuperlény, aki fél kézzel legyapja a komplett török sereget, és boldogan él legalább az 1800-as évekig. A vámpírrá válás egy tragikus fordulat lenne, ha nem lenne több mint száz éve triviális. A kisfiúért esetleg lehetne aggódni, de mivel ő az elején elkezdi múlt időben narrálni a filmet (amit aztán egy ponton elfelejt), szóval 99% hogy ő is túlél mindent. Azt a pár karakter pedig, aki meghal, se megszeretni, se megutálni nem sikerül annyira, hogy bármit is jelentsen a haláluk. Ez utóbbi azért kínos, mert amikor Vlad "legjobb barátja" haldoklik, érzem, hogy valamit éreznem kéne, de a pár elejtett "olyan, mintha az apám lennél" félmondat nem elég ahhoz, hogy tényleg érezzek bármit is. A feleségnek harmadik megnézés után sem emlékszem a nevére, pedig elvileg ő az egyik legfontosabb szereplő!
  • Bár a látvány nagyrészt tényleg szép, akadnak vállalhatatlan CGI-ivadékok, és most csak egyet fogok kiemelni: a nő haja a vége felé nem arra lobog, mint a ruhája. Eleve kérdés, hogy egy haj- és ruhalobogást miért kell CGI-ozni, amikor természetesebb, szebb és olcsóbb megoldás egy szélgép.
  • A befejezés. Nem, nem a csatajelenet, az igazából ötletes és kellemesen áthallásos, hanem amikor
    spoiler alert, kijelöléssel olvasható
    ötszáz évvel később összetalálkozik New Yorkban a csajjal, elkezdenek arról papolni, hogy milyen érdekes, hogy furcsán ismerősek egymásnak, előzőélet, sors, meg minden, elsétálnak a naplementébe - a gonosz másik vámpír meg követni kezdi őket, és Chainsaw-nak képzeli magát, ugyanis azt suttogja, hogy "kezdődjön a játék".
    MIÉRT?! A filmben annyi sok jó ötlet van, ami ellensúlyozni tudná a baromságait, de ezt... ezt semmivel nem lehet jóvá tenni. Ha jót akartok magatoknak, kikapcsoljátok a filmet kb. akkor, amikor Renfield-Shkelgim megtalálja Vladot a csatatéren. 
Összességében ez a film tele van jó ötletekkel (azt például mondtam már, hogy a "vámpírlátás" nem olyan minden egy kicsit színesebb LSD-trip, mint Rice-nál, hanem a denevérek látására hasonlító ultrahangos hőlátás? Zseniális.), de pocsékul van kivitelezve. Azért tartom mégis jó filmnek, mert új szempontból nyúl a vámpírtematikához, és bár sok (hajajj, milyensok) hibája van, azokat a hibákat nem követi el, amiket a kortárs vámpírfilmek szoktak.

Jap, vagyis összefoglalva: legalább nem csillog.

3 megjegyzés:

  1. Nekem a legnagyobb bajom a filmmel az volt, hogy ez nem Vlad Tepes volt :D ... Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a mi szeretett Karóbahúzó Vladunk egy ilyen tökéletes férj és apa, ilyen túlidealizált cukiborgár volt :D ... Igazából abszolút de semmi kegyetlenség nem volt benne, Ő volt a tökéletes uralkodó, a tökéletes férfi...
    De tény, hogy jobb vámpírfilm, mint az előzőek, amik voltak.
    A Let me in meg igen, kiemelkedően jó, olyanjó hogy eldobodazagyad :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a történelmi Vladról is feljegyezték, hogy minden kegyetlensége mellett nagyon szerette a feleségét, és rendszeresen levelezett vele, amikor Budán raboskodott, de igen, itt kicsit már túl cuki.

      Törlés
  2. Nekem nem igazán jött be a film, igaz szabás közben háttérzajként "néztem" csak, de ha igazán jó film lett volna akkor úgy is meg fog hogy a nagy részét csak hallgatom. Viszont tegnap végeztem a Dracula sorozattal ami szerintem egész jóra sikeredett. Kedvenc Draculánk ki akar törni a sötétségből hogy a napfényben járhasson és ezért Van Helsing segít neki kifejleszteni a szérumot ami lehetővé teszi hogy pár órácskára sütkérezhessen a napfényben, de nem várt nehézség tárul eléjük, mikor kiderül hogy szívverés hiányában a szérum nem tud eljutni a végtagokba.
    Közben az is élteti hogy bosszút álljon a sárkányrenden akik megölték szeretett feleségét és ő magát pedig vámpírrá változtatták. éééés még sok más. A nevek ugyanazok mint Bram Stoker Draculájában, de a sztori eléggé más. Ajánlom ha nem félsz belevágni egy nézettség hiányában elkaszált sorozatba. :D

    A let the right one in nekem nagyon tetszett bár elég nyomasztó,mégis többször megnéztem, szerintem nagyon eltalálták. (eredeti verziót láttam csak )
    Az Only lovers left alive meg teljesen magával ragadott, annyira más mint a legtöbb vámpír film és épp ettől lesz jó. Tetszett hogy ilyen lassú, hogy nem akar az arcunkba nyomni egy újabb véres öldöklős pörgős vámpírsztorit, se valami túl nyálas és csöpögős szerelmi sztorit, hanem az egyszerűnek mondható hobbijaiban elmerülő átlagos emberi élethez hasonuló vámpírlétet mutatja be némi életuntsággal. Talán ezért is tudunk vele ennyire azonosulni.

    VálaszTörlés