2015. június 5., péntek

Hallgassunk dark jellegű zenét! - 5: Top 5 Bauhaus

Minden dark jellegű zenei kihívásos posztomat mentegetőzéssel kezdtem, ez sem lesz kivétel.

Néhány hónappal ezelőttig egyáltalán nem hallgattam Bauhaust.

Persze tudtam, hogy ők a goth öregapjai, meg nagy vonalakban képben voltam a munkásságukkal, meg David J Haskins ugye az egyetlen és örök kedvenc zenészem, de valahogy mégsem tudtam rávenni magam. Talán azért nem, mert a Nox Arcanával és a Type O Negative-val szerzett csalódások en bloc elvették a kedvem a tradicionális irányzattól.

Aztán megszereztem a The Sandman képregényt, és megváltozott minden.



Háttérzenét kerestem az olvasáshoz, valami olyat, ami sötét, borongós, abban a korban keletkezett, amikor a képregény, és stílusban is illik a hegyes orrú bakancsot, láncokat és ankh-kereszteket hordó szereplőkhöz, a félig a pokolban, félig az álmok birodalmában, és egészen az emberi pszichében játszódó történethez, a depresszióval küzdő istenekhez, az indokolatlanul vidám Halálhoz és az Álmok Urához; és gondoltam, miért ne adnék egy esélyt a Bauhausnak? Végül is a főszereplő egyik neve (vagy egy tucat néven nevezik) az, hogy Murphy, és hasonlít is egy kicsit Peter Murphy-re, és elég gyakran vannak képi utalások a zenekar borítóira, általában a nyelvezete vagy dalszövegfoszlányok...

És édes istenem, hihetetlen jók! Az mellékes, hogy egy olyan plusz dimenziót ad a képregénynek, amire más zene nem lenne képes, és úgy tűnik, az alkotó Gaiman is szerette a zenéjüket. A fontos az, hogy a zenéjüknek üzenete ÉS hangulata van egyszerre, ami elég ritka dolog; a megértéséhez kell bizonyos fokú műveltség (vagy Wikipédia); az atmoszférája pedig pontosan az a borongós, ironikus, sírvaröhögés, az a világtól rettegve is kinevetjük őket hozzáállás, az az elárultság érzés, az a dilemma, hogy nem tudunk mit kezdeni a hirtelen jött szabdsággal, a kontraszt, hogy felnőve egyre jobban sejtjük, mennyi mindent nem tudunk a világról, az a hangulat, amit annyira szeretek.
Műfaji érdekesség, hogy néha-néha a nagyon határozottan tradgoth hangzás mögött/alatt fel lehet fedezni country-s és rockabillis elemeket, ezzel is bizonyítva, hogy a zseniális művészek nem elnyomják vagy legyőzik az elődeiket, hanem építenek rájuk, táplálkoznak belőlük.

A tanulság: csak azért, mert egy stílusirányzat egy-két darabja nem tetszik, a többi alkotója között még találhatsz gyöngyszemeket.

Hát akkor zenék. Az első szám a Mirror remains című a 2008-as újraalakulós (aztán azonnal újra felbomlós) albumukról, ami tulajdonképpen egy groteszk születésnapi dal azzal az üzenettel, hogy másoknak hazudhatsz a korodról, de a tükörnek nem.

Bauhaus - Mirror remains



A következő szám az In flat field című 1980-as albumról való, és számomra ez a szám adja vissza legjobban a Sandman hangulatát. Főleg az a sor, hogy "the fabric of dreams is ripped apart"... tökély.

Bauhaus - Nerves



A következő számot a címe és a hangulata miatt az idei nyár himnuszának tartom, pedig valójában az éghajlatváltozásról és egy disztópikus jövőről szól. Mondjuk a kettő nem zárja ki egymást.

Bauhaus - Endless summer of the damned



Ezt csak úgy mert szeretem, a szövegén pedig néha elgondolkozom, mit is jelent... és még nem jöttem rá.

Bauhaus - Dark entries



Végül pedig az a szám, ami először megfogott. Gyakran érzem azt, hogy nem jó korba születtem, ez a szám pedig pontosan ezt az érzést adja vissza.

Bauhaus - Too much 21th century



És miért nincs Bela Lugosi's dead?
Azért nincs, mert az eredeti verziónál szerintem sokkal jobban sikerült David J és Jill Tracy feldolgozása, bár nem tudom, mennyire feldolgozás az, ha valaki a saját dalát énekli el újra.

by: A

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése