2014. szeptember 24., szerda

Mell alatti fűző projekt 2. - Összeállítás

A héten tudtam meg, hogy lesz Steampunktalálkozó, ezért nekiálltam varrni, mint egy őrült.
Úgyhogy a várva várt derékfűzőn felül kerekedett még egy cilinder, egy hajdísz és két kitűző, de róluk később.

(Javaslom, hogyha nekilátsz megvarrni ezt a darabot, ELŐTTE olvasd végig a leírásomat, ugyanis a sorrend sok mindentől függ, és lehet, hogy neked hamarabb kell megcsinálnod lépéseket, ami nekem csak a végén jön. Meg amúgy is este van T_T)

Először az előzőekben elkészített szabásmintát kivágjuk az anyagból. (A költségvetés végett megjegyzem, hogy leértékelt anyagokkal dolgoztam, összesen 700 Ft értékben.) A szabásmintában ugye csak a fűző fele van lerajzolva, mivel szimmetrikus lévén a másik fele ugyan úgy néz ki, csak tükrözve - tehát minden panelt simán és tükrözve is kivágunk. Mivel az én fűzőmnek bélése is van, ezért minden panelt kivágtam a bélésnyagból is, simán és tükrözve is.



A paneleket összevarrjuk (az illesztések a szabásmintából adódnak). Ezután négy anyagdarabot kell kapjunk: két, egymással tükrös formát a bélés anyagából, és két ugyanilyet a fűző külsejének anyagából.

Ez az egyik darab

Egy külső és egy béléses darabot színével befelé egymásra helyezünk, úgy, hogy illeszkedjenek. A még a kivágás előtt felrajzolt kréta körvonal külső szélének teljesen egybe kell esnie - e mentén a vonal mentén körbevarrjuk az anyagdarabot. Hagyjunk szabadon egy oldalt a kifordításhoz, ez az oldal lehetőleg a legrövidebb legyen, ami a majdani fűző hátrésze lesz.


Majd kifordítjuk. A körbevarrást és a kifordítást a másik két anyaggal is elvégezzük.


A már összevarrt széleket a színén is levarrjuk, miután már elég szépen kirajzolódik a fűző alakja.


Most jön a legnehezebb rész: a merevítők...

Jelentem, LEHET kapni acélmerevítőt, egyelőre Budapesten egy boltban találtam, a Taylor-kellék boltban, ami elvileg társastáncos ruhákhoz való kellékekre szakosodott. Ezt vegyétek figyelmeztetésnek, hogy odabent MINDEN színes, és csillog!
Érdemes megjegyezni ezt a boltot, mert a ritka anyagoknak kitűnő forrása, és mint ilyen, nem olcsó.
Az acélspirálnak 700 ft métere, nekünk most 2 méter kellett, plusz húsz darab záróelem, ez összesen 2000 Ft körül volt.


A spirált először méretre kell vágni, és ehhez drótvágó, csípőfogó, vagy egyéb, nagy és nehéz szerszám kell. (Pontosabban először ki kell találni, hogy hol legyenek a merevítők, és lemérni a kívánt hosszt - nekem könnyű dolgom volt, egyszerűen az illesztésekhez teszem majd a merevítőket.)
Komolyan mondom, hogy ez az egész legnehezebb része, még mindig fáj miatta mindkét tenyerem.
A méretre vágott darabok végére ezek után ráhúzzuk a záróelemet, és a fogónkkal rálapogatjuk. (Mert fogója minden rendes úrilánynak van.)


Mindegyik darabbal így járunk el, és megjegyezzük, melyik darab hova való.


A merevítőket úgy rögzítettem, hogy a helyükre illesztettem őket a két réteg között, aztán a két oldaluk mentén végigvarrtam az anyagot, hogy a kialakult csatornából ne tudjanak elmozdulni.


A riglik felapplikálásáról sajnos nem csináltam képet (elfelejtettem kivinni a telómat a műhelybe), de ebben a posztban leírtam, hogy pontosan hogyan kell csinálni. Most a fűző hátán mindkét oldalra hat riglit tettem, ez a derékfűzőknél az átlagos mennyiség, de tetszés szerint változtatható.
Ide jön kb két méternyi vékony szaténszalag, ami bármelyik rövidáruboltban beszerezhető, hozzávetőleg 80 ft-ért.

Már csak az első kapcsok felhelyezése van hátra. Ha acélkapcsot vagy franciakapcsot, vagy bármi, belülről felapplikálható csatot szeretnél, azt bizony a rétegek összevarrásánál kell az anyagok közé helyezni, és azzal együtt levarrni. Nos, nekem szerencsére kívülről, szegeccsel rögzítendő kapcsaim vannak.
A kapcsokat ugye a szegecsek rögzítik az anyaghoz, a szegecseim pedig egy cipészkellékboltból származnak, tehát bőrhöz valók - azaz nem viszik a szövetet. Ezért a leendő helyüket egy hústűvel szúrtam ki, mert sajnos nincsen cipészáram (de legyünk kreatívak!).

A kapcsok egyébként egyenként 390 ft-ba kerültek, ebből három darab plusz a tizenkét szegecs együtt kb 1700 ft volt, ezzel a második legdrágább kellék a fűzőhöz.


Ezzel kész, az összes költség nem éri el a négyezer forintot, és ennek is majdnem a fele a díszes csatokra ment el. Ennek ellenére mégsem tartom a valóságtól elrugaszkodottnak, hogy az acélos fűzőket alsó hangon tízezerért árulják - ha majd te is túl leszel azon a részen, amikor csípőfogóval nyiszatolod az acélspirált órákon át, rájössz majd, miért...

A fűzők fűzéséről és viseléséről majd biztosan lesz poszt, de addig is nézzétek meg ezt az instrukciót, és iratkozzatok fel ennek a hölgynek a Youtube-csatornájára, aki rengeteget tud a fűzőkről.

A kész darab:


Ja, tudom, a három kapocs kicsit kevés. Szerintem, ahogy bolt közelébe jutok, veszek egy adag franciakapcsot, és azzal várom össze az elejét, a nagy csatok meg megmaradnak dísznek.
by:A

2 megjegyzés:

  1. És az acélt a két anyag közé tetted? Nem nyom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, oda. Nem nyom, mert az acél viszonylag vékony, kb. olyan érzés, mintha lenne az anyagban egy hajtás.

      Törlés