Egyszer egy bús éjféltájon azt gondoltam, zsongva, fájón,
Hogy lehet, hogy nincsen fátylam, holt csipkéből szemhatár,
Lankadt főm fedetlen koppan, idelent valami dobban,
S künn az éjben mintha roppant halkan suhanna el egy madár,
"Fátyol kell csak" így tűnődtem, "fátyol, könnyű csipkeszárny,
Fátyol kell, más semmi már."
Kell először is egy olló, valami ehhez hasonló,
Natúr fésű sminkesboltból, hatvan forint volt az ár,
És egy fekete szalag, egy középhosszú darab.
Jó, hogy néha megmarad a varrásból egy apró szál,
Mit nem dobunk el soha már.
Ezt a szálat most pontosan a fésűre tekerjük szorosan,
alá pedig beszorítjuk ezt a tollat (mert tudod már,
hogy ez a fekete párta KINEK lesz szívből ajánlva;
és aki ezt kitalálta, azt is rögtön tudja már:
miért éppen fekete toll és a Madár)
Nem szabadul soha már.
Főleg, ha a verses szóval, és ipari ragasztóval
bekenjük a rongyot, tollat, egy se mozdul többé már.
És most színre lép a csipke, két nagy ívnyi sötét csipke,
biztos, hogy nem esik le, ha odaköti a cérnaszál...
És hogy miért a csipkepár?
Egyik csipke lesz a fátyol, a másik pedig elöl táncol,
Eltakarja az arcod, és a fátyol mögé zár.
A fülbevaló ajándék volt. Fogtam hát a rozsdás fogót,
szétszedtem a láncot, mert a tollszár várta már,
A láncszemet csak ráhajtottam, és a tollszár tartja már -
egy csepp ragasztó sem árt.
Így pedig már toll se rezdül, hajamon ül, egyre fent ül,
Tágra nyílott szemem elől nem űzi el tél, se nyár.
 |
| Szörnyű szemmel ült a varró, mangarajzhoz volt hasonló. |
 |
| Míg a lámpa rája omló fényében lefolyótisztító áll... |
És munkám itt e lomha hajból, mi vállam elöntve száll,
fel nem röppen - soha már.
Töredelmes elnézést kérek ezért az agymenésért, de tegnap szereztem meg Stephen King horrorirodalomról írt monográfiáját, a Danse Macabre-t, és egész egyszerűen az agyam horrorirodalom-módba váltott. Amint végigérek, majd írok róla.
Ez meg itt fönt... Nem hétköznapi viseletre ajánlanám, de egy kiöltözéshez vagy Poe-témájú fotózáshoz jól jöhet.
by: A
