2015. november 12., csütörtök

Egy újabb 30 napos kihívás: Első nap

Első nap: Írj a jelenlegi kapcsolatodról, vagy ha szingli vagy, a szingliségről.

Neki varrtam a blogon elsőként megjelent bejegyzés ruháját, egy csatos férfimellényt. 
Épp ideje volt hogy egy teljes bejegyzést szenteljek a páromnak, Kenny-nek, ugyanis ha hiszitek, ha nem, aktív szerepet vállal a blog készítésében. Legtöbbször fényképészként segít, dokumentálja a projektjeim elkészültét vagy a kirándulásainkat, néha alapanyagokat szerez nekem (például az ékszerkészítéshez használt ipari ragasztót is tőle kaptam), és nagyon-nagyon remélem, hogy kölcsönadja majd a forrasztóállomását egy bonyolultabb drótékszer elkészítéséhez.

Békésen tűri, ha elrontok valamit, például rosszul veszek róla méretet.

Vele kapcsolatban nem az az érdekes, hogy hogyan találkoztunk (a színjátszóban, mint minden más meghatározó emberrel), hanem hogy hogyan NEM.



Fehérvár egy kicsi város, kevesebben lakják, mint ahány tanulója van az egyetemnek, ahova járok. Anno egyetlen darkshopja volt (most egy sincs), a Kripta, ami középiskolai éveim (pontosabban annak a két évnek, amíg üzemelt) alfája és omegája volt. Sok emberrel ismerkedtem meg itt, néhányukról lesz is még szó, ahogy a kérdéseket elnézem, megszámlálhatatlan délutánt töltöttem a bolt hátsó VIP helységében, ahol a köztisztasági és nemdohányzók védelmét előíró szabályokra fittyet hányva söröztünk, cigiztünk, és a környék legnagyobb örömére bömböltettük az aktuális rock/metal/alter toplistát. Kenny is gyakran lejárt a boltba vásárolni vagy csak hesszelni, de hogy, hogy nem, mindig elkerültük egymást. Mindig.

A másik központi hely Fehérváron a Park volt, ami a Buszpályaudvar szomszédságában fekszik, ezért iskolába, iskolából haza, otthonról buliba, és buliból hazafelé is útba esik. És ha már útba esik, miért ne lehetne az iskola és az esti koncert közötti hat-nyolc órát ott tölteni, jó társaságban? A szociológusok azt mondanák, hogy "szociális színtér" volt, és valóban a legkülönfélébb dolgok történtek ott. Nem feltétlenül részletezendő dolgok.
Majdnem minden nap megfordultam ott, és egyik alkalommal egy barátunk szájpiercinget szúrt egy srácnak (a Parkban... ami egy park... remek higiéniás körülményekkel ugye). Az eset különlegessége, hogy én is és Kenny is ott voltunk, emlékszünk minden mozzanatra - csak egymásra nem.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy évekig ugyan azzal a színházbérlettel jártunk színházba, ugyan azokra a koncertekre jártunk, és a baráti körünk nagy része is egyezik, a legnagyobb kérdés az, hogy miért csak tizenkilenc éves koromban találkoztunk először?

Azt mondta, olyanok vagyunk, mint a Coca Cola meg a Pepsi.
Nem számít, hogy kívülről különböznek,
mert belül mindkettő fekete.
Ezt a képet még azelőtt kaptam, hogy összejöttünk volna.
Kenny megismerkedésünkkor emo volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy már három hónapja jártunk, mire először láttam egyszerre mindkét szemét.
Utólag mesélte el, milyen trükköket alkalmazott, hogy megismerkedhessen velem. Többször elmentünk szórakozni (ne szépítsd, kocsmázni) egy nagyobb baráti társasággal, és nekünk, mivel mindketten vidékiek voltunk, az utolsó busszal haza kellett menni. (Pontosabban nem kellett, de ajánlott volt, mert Fehérvárról az utolsó vidéki busz 22.40-kor indul, a következő csak reggel hatkor. És nem éppen optimális téli hidegben reggelig az utcán bóklászni.) Kenny ilyenkor felajánlotta, hogy elkísér a pályaudvarra, de mindig "ottfelejtett valamit" a bárban, amiért muszáj volt visszamenni, "eltévedt" a buszpályaudvarra menet vagy "kioldódott a cipőfűzője", ami miatt lekéstük az utolsó buszt - ezért kénytelenek voltunk visszamenni, és miután a többiek hajnali egy körül hazamentek, az egész éjszakát együtt tölteni, sétálgatni és beszélgetni a hidegben.

Ez a kép az egyik éjjeli bóklászásunk alatt készült, amikor megtaláltuk a magát fejbelövő tévéfejű ember graffitijét.

Amikor összejöttünk, megígérte, hogy elvisz nyaralni Görögországba. Azt hittem, ez csak egy tipikus csajozós duma, addig nem igazán találkoztam olyan férfiakkal, akik beváltották az ígéreteiket. Képzelhetitek, mennyire meglepődtem, amikor egy Görögországba tartó buszon találtam magam, alig pár hónappal a kapcsolatunk kezdete után!

Azóta olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Csomó őrültséget csinálunk együtt, jártunk együtt Rómában, eltévedtünk a Via Appián, majdnem fentragadtunk egy horvát hegytetőn. Néha, ha elkap minket az ihlet, kotyvasztunk valami különlegességet, például olaszos sushit vagy thai salátát, és jót nevetünk a végeredményen (és kevésbé jót, amikor anya meglátja, mit randalíroztunk a konyhájában). Néha kiöltözünk, vagy beöltözünk, századfordulós vagy steampunk ruhákba, mert az nekünk jó, és miért ne tehetnénk. Együtt járunk a MondoConra, képregénytalálkozókra és sci-fi találkozókra, általában cosplayben. Együtt kockulunk, vagy csak nézem, ahogy Kenny kockul (kivéve, amikor AC Black Flag-gel játszik, mert tengeribeteg leszek a hajózós résznél).

Estélyiben Counter Strike-ozni? Miért ne?

Halloween
(Kenny eredetileg szőke, a többi képen festett haja van.)
Most júniusban összebútoroztunk Budapesten (talán ez eddig a legnagyobb őrültség, amibe belevágtunk), és örökbe fogadtunk egy kiscicát, akit Mr. Spocknak hívnak. Az együttélés természetesen  súrlódásokkal jár (például Spock sosem rakja el maga után a cuccait), de majdnem minden konfliktust el tudunk intézni veszekedés nélkül.


Kivéve azt, ha megeszem az utolsó szelet bacont.


Apropó veszekedés, Kennyvel még veszekedni is élvezetes (vagy csak pszichopata vagyok). Nemrég egy halloweeni buliból tartottunk haza, és a cipőm nagyon törte a lábam. Kenny pedig összeveszett velem azon, hogy mindenáron a karjaiban akart vinni hazáig, én viszont levettem volna a cipőt, és mentem volna zokniban.
Értitek? Nem azt mondta, hogy "mért vetted fel ezt a szart", vagy "megmondtam, hogy ne ezt vedd fel", vagy "jajj, ti nők...", csak annyit akart, hogy ne fájjon nekem.

Az a legjobb az egészben, hogy számomra Kenny nem csak "a nagy szerelem", hanem "a nagy barátság" is. A közös programok nem merülnek ki annyiban, hogy duruzsolunk egymásnak, andalgunk a parkban vagy megnézünk egy filmet; képesek vagyunk hajnalig vitatkozni egy matematikai paradoxonon vagy a világ nagy dolgain, együtt rajongani Isaac Asimov könyveiért, vagy Jedi-jelmezben sorba állni a Star Wars legújabb részének mozijegyéért.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon különleges kapcsolatotok lehet. :D a sors néha trnylrg furan osszetudja kuszalni a szálakat, de meg is összehozott németeket. Arányos kis történet.

    VálaszTörlés