Minden dark jellegű zenei kihívásos posztomat mentegetőzéssel kezdtem, ez sem lesz kivétel.
Néhány hónappal ezelőttig egyáltalán nem hallgattam Bauhaust.
Persze tudtam, hogy ők a goth öregapjai, meg nagy vonalakban képben voltam a munkásságukkal, meg David J Haskins ugye az egyetlen és örök kedvenc zenészem, de valahogy mégsem tudtam rávenni magam. Talán azért nem, mert a Nox Arcanával és a Type O Negative-val szerzett csalódások en bloc elvették a kedvem a tradicionális irányzattól.
Aztán megszereztem a The Sandman képregényt, és megváltozott minden.