A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kecske. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kecske. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 16., vasárnap

Mórról szeretettel

Különös helyekről és hátborzongató legendákról szóló rovatunk nem szakadt meg, csak nyári álmot aludt... aha, február óta? De a blog indításakor az volt az egyik alapelvem, hogy "a sötétség nem a szomszédban lakik - hanem itt", és mondjuk, hogy lokálpatrióta küldetésnek fogtam fel, hogy megtaláljam a sötét helyeket a lakhelyem körül, szóval semmi pánik, a rovat már csak elvből is folytatódni fog. A másik alapelvem pedig az volt, hogy soha SOHA nem kérek bocsánatot, ha egy ideig nem írtam semmit. Inkább kelljen fél évet várni egy posztra, de arra készüljek fel rendesen, rakjam össze rendesen, járjam körül, fogalmazzam meg.
Hát ez a poszt legalább fél éve készül, ha nem régebb óta, hiszen most egy olyan helyről fogok mesélni, ahol a gyerekkorom jelentős részét töltöttem - Mórról.
Itt született az édesapám, és az apai nagyanyám és jó néhány barátom a mai napig itt él. Nekik kell köszönetet mondanom ezekért a legendákért, külön név szerint Végh Eszternek, a nagymamámnak; Láng Gábornak, apukámnak; Csavajda Dóra barátnőmnek, a Móri Borvidék grafikusának; valamint a Móri Borvidék civil szervezetnek.