Blithe oldalán találtam ezt a zenei kihívást, pont jókor, ugyanis elég régen volt zenei poszt (a HDJZ!-vel meg haladok... csak idő kell, hogy az ismeretlen előadókhoz is közel kerüljek). Szóval íme, zenei TAG!
1:A dal, aminek egy szín van a címében
In medias res, rögtön az egyik legbetegebb zenével indítunk, miért is ne?
The Cramps - Creathre from the black leather lagoon
Belemenjek, hogy miért ez az egyik legjobb dal a világon?
Kezdjük azzal, hogy az a fickó énekli, aki a Bauhaust alapította, és a V mint vérbosszú társszerzője.
Vegyük hozzá, hogy a dalt a magyar Seress Rezső írta.
És el ne felejtsük, hogy a stílus az a gótikus jazznek nevezhető valami, ami atyaúristen, mennyire csodálatos!
Úgy értem, gondoljatok bele! A jazzre mindig is jellemző volt a sírvaröhögés (amikor valami annyira fáj, hogy csak nevetve tudod elmondani). Ehhez az alapból disszonáns atmoszférához vedd hozzá David J torzított hegedűjét és zongoráját, és monoton(szerű) hangját, ahogy az egyébként ismerős dallamot (mert kb minden rendes alternatív zenekar feldolgozza egyszer ezt a számot) megtölti ezzel a... puha, sötét és nyúlós hangulattal...
David J - Not long for this world album: Gloomy Sunday
(valamiért csak a full albumot tudom linkelni :/)
Igazából az Epic Rap Battles of History majdnem minden darabját szeretem, de talán ez illik ide leginkább.
És ez a darab zseniális. Több szinten is.
Egyrészt, végtelen mennyiségű utalás van benne a két kedvenc íróm műveire és életére. Figyelj és kacagj.
Másrészt az alkotók, szokásukhoz híven, nem csak a szereplők munkásságát, de annak hatását is ismerik - ezért vannak benne például olyan sorok, hogy "go back to Hot Topic", vagy "Poe's poems pwn posers", amiket azért nem ritkán lehet olvasni angol nyelvű fórumokon.
Itt a werkfilm is, ahol még azt is elmondják, hogy a szövegek az írók tipikus stílusában vannak írva, Poe része például tökéletes trocheusokban.
Tünde szemem engem és az egész jelenséget pózerek tituláló kommentek hadát látja a horizonton (vagy épp világinagy közönyt), szóval ez nem lesz egyszerű.
Nem mondom, hogy megbántam. Ők egy korszakot alkottak az életemben, ami azon a napon zárult le, amikor feloszlottak, azon a napon ugyanis nagyon sok dolog történt velem: megszakítottam a kapcsolatot kettő nagyon rossz hatású személlyel, és összejöttem a jelenlegi párommal. Amúgy teljesen véletlen, hogy ez mind egy napon történt, de akkor ezt jelnek tartottam.
Egyébként ezt az egész post-punk - pop-punk jelenséget nem tartom rossz dolognak - de legalábbis sokkal kevésbé kártékony, mint a többi kurrens divathullám. A stílus távolról még rokona is a gothnak (a punktól ered mindkettő), bár sokkal kevésbé kifinomult, kevésbé művészi, sokkal inkább nyers és egyszerű szövegekkel operál, azért dolgoznak fel olyan témákat, ami figyelemre érdemes.
(tudom, szar mentség)
//És különben is, ha másért nem, hát nosztalgiából...
Süt az egészből az az ártatlanság, a naivitás, ami bennünk már sose lesz meg. Az, hogy odáig vannak minden sötét, titokzatos és tilos dologért - mi viszont nem az izgalmakat és a misztikumot látjuk például egy éjszakai temető-túrában, hanem a csöveseket, és azt, hogy meg fogunk fázni. Ez másnak nem fáj? :( //
My Chemical Romance - Helena
(és az összes többi számuk is. Bocsi. Tudom, égés. Takarodom is egy kő alá eret vagdosni.)
(Nem ám, inkább írom a következő posztot.)
((Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy tényleg mentegetőznöm kéne azért, hogy ilyet is hallgatok. Ezzel a körítéssel csak ironikusan szeretném megjeleníteni sok morgoth "holier than thou" hozzáállását mindenhez, ami eltér az ízlésüktől.))
Tudjátok, én nagyon szentimentális vagyok, sok mindent, talán az egészségesnél picit több dolgot is érzelmi szinten ítélek meg - de az, hogy a QUEEN az össze földön létezett zenei formációnál jobb, ahhoz nem fér kétség!
1970 óta aktívak a mai napig, igaz, 1991 óta énekes nélkül. Freddie Mercury ugyanis, ahogy a zenekar hivatalos közleményében áll, "átmenetileg" nem tud színpadra állni, de attól még ő az énekesük, és ő is marad mindörökre. Freddie a halála után nem csak rekordmennyiségű lemezt adott el, lépett fel többször digitálisan, de az internet egyik, ha nem egyenesen a legelterjedtebb mémévé vált.
15 stúdióalbumot hoztak össze, misztikus szövegeiken azóta is csak vakarják a fejüket az irodalmárok és a kritikusok egyaránt, hatásuk a glam rockra és a progresszív rockra tagadhatatlan és lépten nyomon tetten érhető.
(Arról már nem is beszélve, hogy az egyik kedvenc albumom zenéjét is ők inspirálták, és a gitárosuk, Brian May még játszott is rajta, de erről majd a "dal, amit szeretek, de letagadom" részben.)
Egész kis koromban megfogott a zenéjük, nem vicc, az ő Greatist Hots albumuk volt az első zene, amit életemben hallgattam a kisbaba-altatók után. Aztán amikor rájöttem, hogy a pincében megvan az összes albumuk kazettán(!), addig akaratoskodtam, amíg kaptam egy kiszuperált walkmant. No, azért annyira én sem vagyok öreg, hogy a walkman az én gyerekkorom terméke lett volna - minden, hordozható CD-lejátszóval felszerelt kis görcs kiröhögte a walkmanemet, én meg őket röhögtem ki, mert fogalmuk sem volt róla, hogy mi az a Queen.
Egy darabig a szalagavatós zenét akartam belinkelni, de aztán megvilágosodtam...
Voltak nekünk anno (lengeruhás, fűzős, harisnyatartós - ne kérj képet, nem kapsz) varietészámaink, aminek hatására halálosan és visszafordíthatatlanul beleszerettem a kabarézenékbe.
Íme néhány közülük.
Chicago: Cell block tango
(Nem csak táncoltam, énekeltem is az utolsó lány, Mona részét.)
(Oh, és Hunyák magyar, és magyarul beszél.)
(Oh, azok a necchálós bondage-ruhák, istenem...)
Diótörő és Egérkirály: Tetem-tangó
(ebben is táncoltam és énekeltem. Az aztán DARK cabaret volt!)
Ez a dal a 30 éves vagyok musicalből van, amit Presser Gábor és Adamis Anna jegyez. Sajnos ma már sehol nem játszák, pedig a dalok alapján elég érdekes sztoriról lehet szó. Mindenesetre egész kicsi koromtól hallgatom a számaikat, még kazettán is megvoltak. (Úristen, emlékeztek még egyáltalán a kazettákra?!) Mondanom sem kell, egy szót sem fogtam fel belőlük.
Van pár, de akkor csapjunk a nagy ködös irodalom kellős közepébe!
Még Karinthy Frigyes Utazás a koponyém körüljében olvastam, hogy drága írónk az agyműtét közben egy verset mondott, hogy mérje az időt, és biztos legyen benne, hogy még magánál van. Nos, én egy kicsit kisebb kaliberű műtét, egy szájsebészeti beavatkozás közben használtam ezt a versmondós módszert, ezzel a verssel/dallal.
Hobo: Haláltánc-ballada. Írta Faludy György, Francois Villon nyomán.
Rockabilly-t táncoltunk, és én már akkor is nagyon szerettem azt a stílust. Nem volt véletlen, hogy én gyakoroltam a legszorgalmasabban, és én táncoltam a legszebben, úgyhogy engem állítottak az első sorba annak ellenére, hogy nekem lány volt a párom, nem pedig fiú. (Az osztályban lányokból volt több, így több lány-lány pár is volt, de a prűdség és az álszentség nevében azt szerették volna, ha csak fiú-lány párok táncolnak az első sorban...)
Akkor sikerült egy életre magamra haragítanom a versenytáncos osztálytársamat, de megérte! Isteni este volt.
Nem ez volt az a dal, amire táncoltunk, de ez is hasonló stílus.
Hellcat and the Prowls - Betty Boney
(Zárójelben: Az osztályban én voltam az egyetlen, aki hallgatott VALAHA is rockabilly-t. Úgyhogy amikor a tánctanár megbetegedett, egyedül az én telómon lévő zenére tudtunk gyakorolni, az pedig ez volt:
A képért bocs, más videó nincs fenn a dalról. De ha becsukod a szemed, egész jó :D )
Ez a dark cabaret jellegű szám arra a barátnőmre emlékeztet, aki a varieté-táncaink koreográfusa volt...
(És akinek a démoni macskája, Málna von Orchidéenwald a blog Facebook-oldalának profilképe, és a fűzőkészítős posztok valamelyikében is felbukkan.)
Katzenjammer - Demon kitty rag
((Oh, és még valami. Láttam az egyik angol nyelvű Facebook-csoportban egy nyavalygó morgoth-ot, hogy "ne hallgassatok kabaré és rockabilly zenéket, mert a mi magasabb rendű stílusunk már így is sok jó embert elveszített ezeknek a korcs stílusoknak a javára". Na, őt egy pöttyös sállal fojtanám meg.))
Erre a gyöngyszemre nemrég találtam rá, az éppen kialakulófélben lévő goth szcéna egyik legnagyobb hatású dala volt 1881-ben.
Érdekessége, hogy bár Marilyn Manson nem goth (nem, nem bizony, nagyon nem, soha, azt sem tudjuk, kicsoda, nem is létezik), a Born Villain című számának jónéhány motívumát, az üvöltözős részeket például szerintem innen vette kölcsön.
(Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Manson goth, mert nem az, de LÉTEZIK, és igenis köze van a goth színtérhez, még ha csak egy távoli rokonként is.)
(Ezt a harminc napos zenei kihívást bármilyen stílussal meg lehet csinálni, de a blog és szerény személyem jellegéből adódóan sötétebb dalokra kell számítanotok. Nem kifejezetten csak gothra, hanem bármilyen sötét hangulatú számra a pop-punktól a gothic jazzen át a dark wave-ig. EBM nem lesz, sry.)
A kedvenc egy annyira gyorsan változó jelző, hogy hirtelen azt sem tudom, hova kapjak. Kedvenc-e még az a bizonyos Adam Ant szám, vagy a Concrete Blonde jobban tetszik, vagy máris ott van az a Depeche Mode, ami majd holnap lesz a kedvencem...
Szóval ez egy status quo. Ha holnap válaszolnék, már más videó lenne itt lent.
Concrete Blonde - Bloodletting
Ez egyébként egy érdekes szám, a bandát alternatív rocknak szokták hívni ellenére annak, hogy tele vannak gótikus elemekkel. Ezt a dalukat Anne Rice Vámpírkrónikáinak elkényeztetett denevérfiókája, Lestat ihlette, és ez a dal pedig továbbihlette Voltaire Don't go by the river-jét.
Élettel teli és sötét hangulatú egyszerre (ami a kedvenc kombinációm), a klip képi világa pedig olyan, mint egy jó öreg, békebeli horrorfilmé.
