2016. február 1., hétfő

MBBK Nap Bloggere kérdések és válaszok

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségében folyik egy játék, ahol is minden nap van egy kijelölt Nap Bloggere, akiktől kérdeznek mindenfélét. Január utolsó előtti napján én voltam a szerencsés.

Lilapulcsis: Hogyan reagálnak az emberek a stílusodra? Gondolok itt az öltözködési és a szókimondó/szurkálós énedre is.

Nagyon érdekes, hogy mindenkinek, aki megismerkedik velem, az első kérdései között van, hogy hogyan reagálnak az emberek az öltözködésemre. Elárulom, pont úgy, mint Te most: leggyakrabban megkérdezik, hogyan reagálnak rá más emberek :D
Egyébként a reakciók érezhetően javultak az elmúlt tíz évben, de nem tudom eldönteni, hogy ez azért van, mert a társadalom nyitottabb lett, vagy mert megtanultam, hogy milyen alkalomkor meddig mehetek el, vagyis hogy pl. nem megyünk teljes harci sminkben iskolába/munkába. A munkahelyemen eleve corpgothra veszem a figurát, amiből a munkatársaim csak annyit látnak, hogy kicsit elegánsabban és sokkal sötétebben öltözöm, mint ők. Ebből általában a következőket szokták levonni:


  • gyászolok. Legkésőbb fél év után rájönnek, hogy nem így van.
  • falusi vagyok. Ez mondjuk pont igaz, de nem tudom, honnan ered a fekete ruhákkal való összefüggés ötlete.
  • északról származom. Asszem emögött az lehet, hogy télen az emberek sötétebb színeket hordanak, én meg mindig sötét színt hordok, tehát biztos olyan helyen nőttem fel, ahol mindig tél van. De nem.
  • fontos vagyok. Ezt leginkább a kosztümök, a ceruzaszoknyák, blézerek, és a választékos beszédem miatt szokták gondolni (főleg ezen a helyen, ahol kollégák, de még a középvezetőink is simán jönnek farmer-edzőcipő-atléta összeállításban), és nem is töröm össze az illúziójukat.
  • "jé, te olyan vagy, mint a gótok a gimiben, csak felnőttben!" 
A legtöbb ember őszintén érdeklődő, és nem elégszik meg annyival, hogy azért hordok ilyen ruhákat, mert tetszik. Kíváncsiak a mögötte lévő gondolatokra is, hogy milyen zenét hallgatok, mit olvasok, hova járok szórakozni. Az elmúlt két évben egyetlen egyszer kaptam negatív megjegyzést a külsőmre, amikor is a fűző miatt az átlagpestihez képest peckes tartással álltam a buszon, egy görnyedt, keserű öregnéni látszólag minden ok nélkül odavetette, hogy "mire vagy olyan fene büszke?!".

A szurkálódós énemet igyekszem visszafogni, mert igencsak rontja az esélyeimet szocializáció terén. Ha mégis kibuggyan, azt megpróbálom humorosra venni, és általában az emberek szórakoznak tartják. Ha mégsem, akkor pedig soha többet nem állnak velem szóba.


Gulyás Nikolett: Mikor ismerkedtél meg ezzel a szubkultúrával? Mióta öltözködsz így? Mi volt a legjobb és a legrosszabb élményed a stílusoddal kapcsolatban?

Tizenkét évesen lett a padtársam egy lány, akinek a nővére az akkori fehérvári színtér oszlopos tagja volt, az anyukája pedig igazi grufti volt a nyolcvanas években, ez volt az első kapcsolat.
Tizenharmadik születésnapomra már oldalláncot, rockerpólót és Manson-lemezt kértem (mindenki elindul valahonnan, nem igaz? :D); a póló amúgy Fruit of the Loom márkájú, és ma, tíz évvel később is megvan, hordható állapotban.
A legrosszabb élmény a stílusbeliek rivalizálása; gyakran eszembe jut a Harry Potter negyedik részéből az a jelenet, amikor a szökőkúttal, előkerttel és madárházzal ellátott sátrakat nézik a Világkupa sátortáborában, és Mr. Weasley elnéző mosollyal annyit mond, hogy "mi varázslók szeretünk felvágni egymás előtt". És most nem csak arra gondolok, hogy a ruháik bonyolultságával, márkájával és árával licitálunk egymásra, hanem pl. hogy kinek a Facebook-csoportjában vannak többen, hol nagyobb az aktivitás, kinek van több képe, több fotózása, több verse, nagyobb, régebbi, látogatottabb blogja, ki jár több koncertre, klubba, fesztiválra, ki ismer több embert. Ez a versengés egy bizonyos fokig akár egészséges és hasznos is lehetne, hiszen elméletben egyre több és jobb minőségű kontentet, egyre nagyobb közösséget és gazdagabb kultúrát hozhatna, egy ponton túl azonban durva elitizmusba fordul, és elijeszti az érdeklődőket. A legrosszabb, amikor az elitizmus tudatlansággal párosul; nemrég volt szerencsém egy olyan csoporthoz, ahol bannoltak, mert volt merszem posztolni a Bauhaustól a Ziggy Stardustot. Mert azt ők nem ismerik, az nekik not goth enough!!!
Kb. ilyen fejet vágtam akkor.
A legjobb élményem tekintetében nem tudok dönteni; a két országos gothtalálkozó, a regionális fehérvári és a veszprémi gothtalálkozó, a Zeg-Zug partijai mind megismételhetetlen élmények; a több száz fős összejöveteleken ugyan úgy érzem az összetartozást, mint amikor csak ketten-hárman, régi veteránok beülünk egy sörre. Ugyan olyan lelkes érdeklődéssel fogadják az ezer éve ismert és elismert nagy öregeket, mint a tízéves húgomat, aki elhozza a találkozóra a vámpírbarbiját.


Kárász Petra: Milyen DIY projektjeid vannak most azon a bizonyos listán?

A be-ne-fejezett ruhák kupaca minden varrogatót kísért, ott van az ágy alatt, a szekrény mögött, és rémálmainkban maga alá temet.

Jelenleg van körülbelül két tucat fűző, amiknek ki kéne cserélni a merevítőit műanyagról tartósabb fémre (ebben az a ciki, hogy legalább fele nem is az enyém, hanem barátaimé, akik már jó ideje várnak); öt-hat darab, amit festeni kéne, mert gyönyörű a szabásuk, de rossz a színük (értsd: nem fekete); egy blézer és egy zakó, amit be kéne vennem (mert a párom és én olyan kicsik vagyunk, hogy mindketten csak a méretünknél nagyobb zakókat és blézereket találunk); egy posztapokaliptikus stílusú csuklya-sál; egy Kylo Ren és egy Rey cosplay; és egy Bauhaus-logóval hímzett színházi retikül.
És ezek csak azok, amikhez meg is van az alapanyag!


Szóráth Viktória: A családod hogyan fogadta a sötétebb éned kitárulkozását? Tudják, hogy blogolsz? Mit szólnak hozzá?

A családom igazából örült neki, mert ők sem valami mainstream-ek. Anya a mai napig hatalmas Korál és Balázs Fecó fan, ami ha belehallgattok, depresszív szinti-rock; Apa inkább a Hiperkarma, Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz-féle alternatv rock vonalon mozog; az anyai nagypapám Beatrice-rajongó, és  tizenegy éves koromban elvitt Nagy Feró-koncertre; az apai nagymamám kiskorától kezdve feketében járt, "mert csak"; nyolc éves koromban megörököltem a nagybátyám kazettagyűjteményét, amiben volt Queen-összes, István, a király, és Képzelt riport, mert a család szerint ez jót tesz egy fiatal lány fejlődésének. Az István, a király augusztus huszadikán nálunk családi program volt, és életem első fesztiváljára is Anya vitt el, mikor tizenhárom voltam, mert nem akart egyedül menni, nem én kértem!
Mindezek után, amikor egyszer a két válasszal feljebb említett padtársam által kifestve mentem haza, és bejelentettem, hogy "mostantól rocker vagyok!", Anya csak annyit mondott, hogy azért rendszeresen menjek haza fogat mosni.
A zenei felfedezéseimet, ruhaszerzeményeimet, és az alkotásaimat azóta is rendszeresen meg szoktam mutatni otthon, és ha van is kifogásuk, az csak egészségügyi (meg fogsz fázni csipkében, kitöröd a bokád abban a platformban, stb.).

A blogolásról tudnak, szokták is olvasni, bár ahogy Facebookon sem, itt sem kommentelnek. A családi összejöveteleken szokták megjegyezni, milyen jól sikerült ez vagy az a ruha, amit láttak a blogon. Örülnek neki, hogy találtam valamit, amiben jó vagyok, szeretem csinálni és elismernek benne, mostanában egyre gyakrabban hallom azt a tanácsot, hogy végezzek el egy varrónő vagy jelmeztervező OKJ-t vagy valami hasonlót (csakis a diploma után és egy főállás mellett természetesen, nem életművészkedünk, ez nem olyan család).


Boroczky Andrea: Milyen a sötét oldal? Honnan veszed az ötleteidet?

Hát, a sötét oldalon VAN KEKSZ!
Igazából ha minél tömörebben akarnám megfogalmazni a lényeget, azt mondanám, hogy a sötét oldalon a normának való megfelelés vagy eltérés nem értékmérő. Attól, hogy egy ötlet, egy alkotás, egy személy szokatlan, nem tekintünk rá 'rosszként' (de attól sem lesz semmi automatikusan 'jó', ha eltér a normától!!!). Vegyünk a szörnybarbik ötletétől kezdve a horror metaforikus értelmezésén át a háromnegyedes zenéig bármit, ez lesz benne a közös. Ezért tudunk tradicionálisan negatívnak tartott figurákért rajongani (vámpírok), ezért szimpatikusabban a Disney-filmek gonoszai, mint a buta és konformista királylányok, ezért szeretjük a byron-i hősöket, a gótikus irodalmat vagy a szókimondó társadalomkritikát, mert a nemkonvencionális külső nem rettent el minket attól, hogy megrágjunk és a saját nézőpontunkból újraértelmezzünk mindent.

Nem veszem sehonnan, leginkább csak úgy jönnek. A hangok mondják...
Tényleg nem tudom, van bennem egy ilyen görcsszerű késztetés, ami addig rugdos belülről, amíg meg nem valósítom. Ha éppen nincs időm vagy pénzem megalkotni, ami eszembe jutott, akkor annyira rosszul tudok lenni, hogy néha fizikai tünetei is vannak, egyszer migrénrohamot is kaptam emiatt :D Ilyenkor muszáj akár csak tíz percre félrevonulnom és leskiccelnem egy ruhát, egy poszt vázlatát, a magazinba való cikkötleteket, különben túlcsordulok.
Nem az a kérdés, hogy jutott eszembe, hanem hogy HOGYAN JUT KI ONNAN!

Kristóf Eszter: Van kedvenc legendás könyved, sorozatod?


Kiskoromban a Mítoszok és legendák sorozat volt az, amiből minden rész megvolt. A blog Legendák rovatában a Száz magyar falu könyvesháza sorozat segített nagyon sokat, itt minden kötet végén több fejezetet is a falvak legendáinak szentelnek.

Régóta fáj a fogam a Mauzóleum című kötetre is, ami az ELTE BTK kari könyvtárának néprajz részlegén pihen. Ez egy különböző temetkezési szokásokról, gyászszertartásokról, a halál feldolgozásának pszichológiájáról szóló antológia, a néprajztól kezdve a biológián, pszichológián és a szociológián át az okkultizmusig sok szemszögből vizsgálja a kérdést, és magánkiadás, tehát az az egy példány létezik belőle. Vagyis nem az én tulajdonom, és nem is eladó. :( Sad story.
Azért majd megpróbálom kikölcsönözni, és lefénymásolni.

(Remélem, erre vonatkozott a kérdésed, mert ha esetleg mítoszokon alapuló fantasysorozatokra lettél volna kíváncsi, sajnálattal kell tájékoztassalak, hogy nem élek ilyenekkel.)


Mészáros András: Volt már olyan, hogy valaki olvasta, amit róla írtál, és nem tetszett neki? Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket?

Ilyen még nem történt - sajnos, ugyanis ha a delikvens megsértődne, és írna nekem valamit, legalább megindulna a párbeszéd. Például a DarkRaven nevű bolt, amit a múltkori posztomban ekéztem, szó nélkül törli a nyereményjátékai hitelességét kétségbe vonó kommenteket, és visszakézből lesújt a bannhammer, ha bárki is ír nekik ezzel kapcsolatban. Ha, teszem azt, ezt olvasva írnának egy levelet, vagy akár egy nyilvános posztot, ahol elmondják, miért hülyeség a gyanúm, hogy sumákolnak, esküszöm, én lennék a legboldogabb!
Amúgy ha valakiről már itt kell véleményt nyilvánítanom, ott már nagyon mérges a helyzet. Ha valakivel valami bajom van (és ilyen azért gyakran akad), azt először megpróbálom vele megbeszélni. Csak akkor szivárog át bármi a haragomból, sértettségemből a blogra, ha teljesen elzárkózott ettől, és ilyen talán összesen háromszor volt, ebből egy a DarkRaven, volt egy nagyon elitista Facebook-csoport, amiről fönt már írtam, meg egyszer egy srác, aki meg akart győzni, hogy a HealthGoth egy legitim goth szubstílus. Aha, a lódarázs meg igazi lipicai mén, mi?

Olyan már történt, hogy valakivel a véleményeink ütköztek, hiszen nem vagyunk egyformák. Ilyen esetben azért megpróbálom megvédeni az álláspontom, de szeretem meghallgatni a többit is. Tudom, hogy nagyon szenvedélyesen tudok vitatkozni, ahogy az Irodagoth-os poszt végén található válaszlinkeken látszik is, de ilyenkor tényleg nincs bennem harag vagy rosszindulat, még ha úgy is tűnik. Csak élvezem a vitát.
(Ezzel már nem a kérdésre válaszolok, mert ilyenkor nem a másikról írok. Igyekszem elkerülni a személyeskedést, és szerintem 99%-ban sikerül is.)

Amikor ezt a vitatkozást valaki személyes támadásnak veszi, és megsértődik, ott megállt a tudományom, nem tudok vele mit kezdeni, maximum ismételgetni, hogy nem úgy gondoltam.
Elég gyökér vagyok kommunikáció terén, ha valami olyasmit kell kifejeznem, amit nem tanítottak meg. Megbánást például. Sad story.

4 megjegyzés:

  1. Te jó ég,én nem is láttam hogy mikor kerültél ki te is o.O Pedig elvileg a csoportban ha írnak azt jelzi a fb.
    amúgy a Bauhausos témán még a mai napig sírok a nevetéstől- mármint nem azért mert ez történt veled,hanem mert ennyire segg alja népek léteznek és ezek merik magukat valaminek nevezni :D

    VálaszTörlés
  2. Óóóó, én is lemaradtam, nem mindig mutatja nekem sem a facebook - sokszor a legfontosabb dolgokról se küld értesítést mostanában - de jó volt olvasni :)

    VálaszTörlés
  3. Remek bejegyzés lett, végig mosolyogtam :) Nekem nemrég egy hajléktalan szólt be a buszon, azt mondta én is kerülhetek még olyan helyzetbe, mint ő. Tényleg bámultam, de azért, mert olyan leleményes volt, összegyűjtötte a pillepalackokat, hogy abból szerezzen pénzt.

    VálaszTörlés