Vérszomjas viktoriánus szoknya

Aki véletlenül belefutott már Facebookon vagy Instagramon a legújabb projektem dokumentációjába, az tudja, hogy elég katasztrofálisan sikerült. No nem a szoknya maga, az mutatós, és szombaton élesben is kipróbáltam az éves steampunk találkozón, az EuroSteamCon-on -- inkább a kivitelezéssel ütköztem problémákba.
De csak hogy megmutassam, ellenszélben is végigcsináljuk, amit elkezdtünk, íme a szoknya elkészítése lépésről lépésre.




1, Anyaggyűjtés

Nem könnyű a helyzetünk. A steampunk nem csak annyiból áll, hogy fogunk valami viszonylag modern dolgot, és fogaskerekeket nyomunk rá ragasztópisztollyal -- ez egy gondolatksérlet, egy alternatív univerzum, ahol a divat és a viselkedés a századfordulós mintákat követi (vagy nem, ugyanis a középkori alkimistáktól Leonardo találmányain át a két világháború közti időkig sok korból inspirálódik ez a stílus), a technológia pedig megragadt a gőzgépeknél és az óraszerkezeteknél (de legalábbis átugrotta a fosszilis és a nukleáris tüzelőanyagokat; az elektromosság azonban néha előfordul). Tehát maximum nevében steampunk a Steampunk Couture kollekciója:

 

Elnagyoltak, közük sincs a viktoriánus vagy edward-kori öltözködéshez, és abszolút nem funkcionálisak. Miért van egy kartonpapír fogaskerék celluxozva a csaj seggére? Mit tartanak azok a gombok? Milyen gyorsan fog elkoszolódni és felfesleni a középső és a jobb oldali hölgy szoknyájának a szegése, ha húzzák a földön? És ha már itt tartunk, hol van a középső hölgy többi része? Úgy értem... tanultam valaha anatómiát, és fele olyan hosszú a lába, mint ami normális.
Ezek jelmezek, és körülbelül annyi közük van a steampunkhoz, mint egy vámpírjelmeznek a goth-hoz.

Ha "victorian skirt pattern"-t keresünk az interneten, legtöbbször húzott szoknyákat találunk, mint ez a szoknya (meg nem mondom, melyik gyártóé, mert a neten a Rebel's Market-től kezdve a Retroscope Fashion-ön és a Steampunk Emporium-on át pár etsy-felhasználóig sokan saját termékként árulják):

Ilyesmit viszont abban az időben még a kurtizánok sem nagyon hordtak. Egy alsószoknyával talán elmenne, de nagyon fura, hogy elöl ennyire buggyos, míg hátul viszonylag egyenesen esik, pedig éppen fordítva kéne lennie.

Vannak aztán a turnűrös ruhaköltemények. Turnűrnek nevezik azt a felsőszoknyát, ami elöl ívesen, majdnem kötényszerűen esik, míg hátul az anyag feltornyozásával olyan hatást érnek el, mintha a hölgynek méretes fonákja lenne.
Ezt egy barátnőm úgy fogalmazta meg, hogy már akkoriban is Nicki Minaj lett volna az aktuális jónő, egy barátom pedig következetesen 'gettóbuksza-szerelésnek hívja a fardagályos ruháimat.
Tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy bizonyos divatelemek idővel vissza-visszatérnek, és a nagy fenék éppen egy olyan jellegzetesség, ami a századfordulón sikk volt, és ma éppen jön vissza (bár legnagyobb szívfájdalmamra nem feltornyozott ruhaanyag formájában...).
A turnűr, más néven fardagály tehát a tompor körül és fölött felhalmozott egyfajta uszály, ami fenékpárnára vagy a krinolinra emlékeztető fémszerkezetre fekszik fel, ami a korabeli emberek által nőiesnek tartott alakot kölcsönzött a viselőjének.

Tissot - Bál a fedélzeten

Nos, lehet, hogy tudok bánni a varrógéppel, de ehhez a feladathoz még nem nőttem föl. A képen látható ruha szép, meg minden, de tudom, hogy ilyet egyelőre nem lennék képes készíteni, úgyhogy kerestem egy olyan fazont, ami kicsit kevésbé bonyolult. Az ilyen hatalmas turnűrös ruhákat úgyis inkább estélyekre vették fel, míg napközben úgynevezett "sétálóruhákat" hordtak. A különbség egyszerűen megragadható: azon kívül, hogy a nap közben viselt ruha kevésbé díszes, a sétálóruhában lehet sétálni, vagyis a széle nem súrolja a talajt, estélyibe öltözve azonban akár méterekkel a hölgy mögött hullámzik a fardagály.

Végül ezt a fazont találtam, ahol az anyag ráncolásával érik el a nagy tompor hatását, kicsit hasonlóan mint a magyar népi rakott szoknyánál, azzal a különbséggel, hogy nekünk most a szoknya eleje szinte teljesen lapos, a hátsója pedig sűrűn rakott lesz.

Gyászruha az 1880-as évekből

2, Kivitelezés

Mindenekelőtt: anyagbeszerzés. Ahogy majdnem mindig, az I <3 Textil nevű üzletláncban szereztem be az anyagot, egy aranybarna alapon fekete fleur-de-lis mintás, vékony, műszálas textilt. Fontos volt, hogy szép legyen az esése, közepesen merev legyen, és nagyobb mennyiség se legyen túl drága belőle. Három métert vettem -- ha ez hangzásra nem tűnik soknak, vessétek össze, hogy a rockabilly körszoknya másfél méterből készült. Ezután már csak azt kellet kitalálnom, hogyan szerezzem vissza a textilt nagyobb sérülések nélkül Mr. Spocktól, a macskánktól, aki beleszeretett, elrabolta, és váltságdíj ellenében sem volt hajlandó szabadon engedni... a részleteket a TEK közleményében megtaláljátok.
Ezen kívül szükség volt még egy darab fekete anyagra a derékövhöz, vagyis ahhoz a részhez, amin a kapcsok lesznek, és amihez majd ráncolva hozzá tudjuk varrni a barna anyagot. Ennek a pontos méretre vágásához le kell mérni a derékbőségünket és erre rászámolni a szegéshez körülbelül öt centimétert. Azért a derékbőségre van szükségünk, nem pedig a csípőméretre, mert ahogy a fenti képeken is láthatjátok (már a festményen vagy a gyászruhán, nem a "Steampunk Couture" darabokon), ez a szoknyafazon a deréknál indul. Aztán hogy korhűen  ez alá veszel fűzőt, vagy dekoratív szempontokat szem előtt tartva ez fölé, az már mellékes.

A ráncolás vázlatos tervei

Az első lépés az, hogy megkeressük a barna anyag közepét, és a fekete szalag közepéhez tűzzük úgy, hogy mindkét anyag színével befelé nézzen. Ez lesz a szoknya eleje. Ezután úgy tűzzük össze a két anyagot, ahogy a rakás sűrűségét akarjuk. Ebben az esetben a közepétől 4-5 cm-re tettem két ráhajtást, a többi anyagot pedig körülbelül három centiméteres ráhajtásokkal gyűjtöttem össze a szalag végén, ami a szoknya hátsó része lesz.

Ha ez megvan, kettéhajtjuk a derékszalagot, színével kifelé, és a már meglévő varrás mentén összeöltjük. A derékszalag két végére kézzel varrjuk fel a szoknyakapcsokat, a szalag szélességétől függő mennyiségben, az enyémre három került.
Ezután összevarrjuk az anyag két szélét, úgy, ahogy itt az ábrán.

Már csak az maradt hátra, hogy ellenőrizzük, elég hosszú-e a szoknya, levágjunk belőle, ha túl hosszúra sikeredett volna (sétálóruhát akartunk készíteni, tehát a bokánál nem érhet lejjebb), és beszegjük az alját...

És ez az a pont, ahol totális katasztrófába fordult a dolog.

Először egy pattanást hallottam, olyasmit, mint amikor elszakad a felsőszál. Meg is álltam megnézni. mi történhetett, de mivel minden szál a helyén volt, folytattam a varrást. Igen ám, de a tű ráncolni kezdte az anyagot, a cérna nagy bumliba csomósodott, én meg csak néztem, és reménykedtem, hogy nem tettem tönkre a szoknyát teljesen. Óvatosan kiszedtem az anyagot, ami szerencsére még menthető volt, és megpróbáltam rájönni, mi okozta a bajt. Úgy tűnt, az anyagtovábbítóval van valami probléma; ez egy kis mozgó fémalkatrész, ami elvileg körkörös mozdulatokkal mozgatná a textilt a tű alatt, most azonban csak fel-le lötyögött. Örültem a fejemnek, mert rájöttem, hogy valószínűleg egy fogaskerék tört el (steampunk találkozó előtt milyen stílszerű)...
Csakhogy én buta, természetesen, elfelejtettem a mesteremberek első számú szabályát: NE NYÚLKÁLJ ÁRAM ALATT LÉVŐ SZERSZÁMBA!
Szóval sikerült beleöltenem egyet-kettőt a körmömbe és a mutatóujjam hegyébe.

De ilyen apróságok nem állíthatnak meg. Varrógép áramtalanít, ujj bekötöz, varrótűk elő, akkor is befejezzük azt a szoknyát, ha belepusztulunk.

...és Mr. Spock

by: A