2014. október 30., csütörtök

Lestatnak Halloweenkor - jelmez projekt

Holnap Halloween, ideje hát bemutatnom, milyen jelmezt sikerült összeeszkábálnom magamnak (a páromét majd holnap).

Először is szereztem egy hatalmas kék nagymamapulcsit, ami bársonyból van, szerencsére ilyesmivel tele van minden turkáló. Aztán fogtam azt az ujjatlan, testhezálló felsőt, amit a plüsskabát készítésekor is használtam, és körberajzoltam a kifordított pulcsin. Ezután a vonalak mentén kivágtam, az oldalát és a vállát összevarrtam, az elejét pedig hosszában végigvágtam, mert ugye egy kis kabátfélét szeretnénk. (ezek a lépések részletesebben le vannak írva a plüsskabát leírásánál.)
Egyelőre egy ujjatlan mellényfélénk van.


A következő, trükkös lépés az ujjak voltak. A plüsskabátnál ezt a részt átugrottam, de most íme, hogyan kell puffos ujjakat varrni.


A kiinduló pulcsin ujját levágom. A többi részből megcsinálom a mellényt a fenti leírás szerint, és észreveszem, hogy az eredet ujj szélesebb, mint a mellénykém hónaljkivágása.
A mellényt kifordítom, AZ UJJAT NEM, és egymásba illesztem őket, az ujj a mellényen belül van. Az ujjat belülről a lyuk széléhez tűzöm, alulról kezdve, hogy az összes plusz anyag a hónaljkivágás tetején gyűljön össze. Itt ezt aztán összeráncolva tűzöm az anyaghoz. Ha ilyen módon varrógéppel megcsinálom a végleges varrásokat, kifordítva már látszani fog az ujj és a vállrész alakja.


Már csak a díszítés volt hátra, ehhez méteráruboltban kapható díszítőszalagot használtam.


A ruhából itt nem sok minden látszik, de gondoltam, megmutatom - ez rólam a legjobb kép az elmúlt pár évben :D

Nem tudom, hogy a szemem barna vagy zöld... legyen BARNLD!

by: A

3 megjegyzés:

  1. Ez is marha jó, hát behalok rajtad Te lány! :D Ha csak fele ennyire lennék kreatív meg ügyes kezű... Én lemaradtam a pólóra rajzolásnál, oszt kész :D

    VálaszTörlés
  2. Ajj ilyen jégkék kontaktlencsén nem gondolkodtál? *-* Kísérteties lenne ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, csak nekem dioptriás kéne, és az nem olcsó :/ De majd egy szép napon :D

      Törlés