1408

Áradoztam már a Danse Macabre-kötetről, ugye? Ha az ember egy 700 oldalas tanulmányt olvas a horror műfajáról, akkor nagyon hamar nagyon-nagyon erős késztetést fog érezni, hogy letesztelje a horror hatásait magán - és másokon.
Szerencsére a kedves párom nálam aludt tegnap, és én választottam filmet estére. Így vágtunk bele tegnap az 1804 című remekműbe. Emlékeztem, hogy King-adaptációról van szó, ami két dolgot jelenthet: vagy nagyon szutyok a film, vagy hihetetlenül zseniális. Ha az első lett volna, most nem olvasnátok ezt.



A párom kicsit vonakodott, mert mint mondta, nem igazán szereti a véres horrorfilmeket. De én olvastam a novellát, ugyan nem sok maradt meg: olyan alattomosan ijesztő, tipikus Kinges sztorira emlékeztem, ezért megnyugtattam, hogy ez "csak" egy tipikus kísértetjárta hotelszobás film, és ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
A novella ugye egy íróról szól, aki, miután eltölt egy éjszakát a hotelszobában, ami a tizenharmadik emeleten van, és a szobaszám számjegyeinek az összege is 13, megőrül.
A filmben éppen ennek a fordítottja történik - az írónk egy idegroncs, bár ez nem látszik rajta elsőre, és éppen a hotelszoba "áldásos" tevékenységének hatására tér észhez.

A film csodálatos. Jómagam mindig is az olyan horrort szerettem, ami nem véres, és nem fejti ki azonnal a hatását, nem egy lórúgás - de este, vagy akár napokkal később, amikor leesik az a bizonyos, pici halálfejes tantusz, megdermedsz, bármit csinálsz éppen, és üveges szemekkel magad elé meredve csak annyit mondasz: basszus...  Hát, ez egy ilyen film.
Persze, mint minden rendes szellemjáráskor, itt is vannak furcsa zajok, jumpscare-ek (amiket ez esetben helyesebb lenne soundscare-nek nevezni, mivel a sötétből kiugrós ijesztgetést ezúttal egy hirtelen megszólaló rádió végzi), ablakból kiugráló szellemnők (amik végre nem hiperkarcsú modellek, hanem egy molett, rockabilly-ruhás asszony, akiről SOKKAL hamarabb elhiszem, hogy tényleg baja van, mint egy norvég szépségről), falból folyó vér, szellőzőben mászó csontváz, szüntelenül síró kisbaba a szomszéd szobában...
Csakhogy ott vannak a szokatlanabb jelenségek is, például az udvarias szellemek, akik, ha egy pillanatra elfordulsz, megágyaznak, kitakarítanak, csokit tesznek a párnádra, és formára hajtogatják a vécépapírt. Vagy az, hogy kiderül, hogy a szomszédban bömbölő gyerek a főszereplő kislánya. Vagy a puszta tény, hogy sem a szoba, sem a szellemek NEM törnek a főszereplő életére, tulajdonképpen az egyetlen pillanat, amikor tényleg életveszélybe kerül, az az, amikor önszántából kimászik az ablakpárkányra.

Mondok egy példát, hogy miben különbözik ez a film a tipikus horrorhoteles sémától. Van egy jelenet, amikor megjelenik a főszereplő halott kislányának a szelleme, és könnyes szemmel megkérdezi: "Apu, nem szeretsz engem?". A főszereplő természetesen rohan a lányhoz, és a karjaiba veszi, mire minden épelméjű filmnéző legszívesebben ordítana, hogy hát hülye vagy, te hülye?! Ez egy démon, letépi a fejedet, és megeszi a tüdőd, ha hozzáérsz!... És ahogy ölelgeti a kislányt, aki nem hogy nem változik át tüdőevő démonná, de egyre kevesebben mozog, vagy beszél, végig arra várunk, hogy na, majd most, vagy most, vagy most elvicsorodik, és...
Aztán rájövünk, hogy a kislány szelleme IS meghalt, hogy a szoba újra eljátszotta azt a jelenetet a főhősünkkel, amikor a karjai közt halt meg a lánya. És ez rosszabb, mintha megennék a tüdődet.

Amikor elkezdtük nézni a filmet, örültem a fejemnek, hogy olvastam a Danse Macabre-t, és már tudom, hogy a kísértetházas horrorok az ember gazdasági félelmeire építenek, mert legtöbbször a furcsa zajok, különös, büdös nyálkák, repedő falak, rossz közérzet nem azt jelenti, hogy szellemek járnak, hanem hogy időtlen idők óta nem volt pénzed felújítani a házad.
El is kezdtem keresni a jeleket, amik igazolhatják, amit a könyvben írtak - és oké, volt a fal repedéséből kifolyó ketchup-patak, de a legtöbb elemet nem tudtam beilleszteni a sémába. Például az egyik jelenetben a falon függő, viharos tengert ábrázoló képből kizúdul a koszos tengervíz, és letarolja a berendezést, néhány jelenettel később pedig valami (nyilván az, aki formára hajtogatta a vécépapírt) újra tökéletes puccparádéba vágja a szobát, még két kocka vendégváró csokit is tesz a párnára. Hát ebben meg mi lenne a nyomasztó? Melyik csődközeli családnál, melyik ócska házban tapasztalunk ilyet? Hogyan akar ez a gazdasági helyzettel ijesztgetni, ha van egy csomó, láthatatlan cseléd?
Imádtam a filmet, de sokáig nem jöttem rá, mi olyan megrázó benne.

Tudjuk, hogy így ijesztőbb...

...de a mi szellemeink igazából imádják a tisztaságot.

A megvilágosodás ma reggel érkezett. A kedves párom felkelt, hogy munkába menjen, és egyszer csak öltözködés közben, fél pár zoknival a kezében megdermedt.
"Emlékszel arra a jelenetre, amikor a digitális óra visszaszámolt hatvan perctől, aztán amikor letelt, újrakezdte?" Emlékeztem, az volt az a pillanat, amikor a főszereplő, rádöbbenve, hogy a hotel sose engedi el, inkább felgyújtotta magát. "Na, a meló pont ilyen."'

Akkor jöttem rá, hogy a film nem a gazdasági félelmekre játszik rá, hanem arra a félelemre, hogy egyszer megöregszünk, és egyedül maradunk egy szobában, amiben nem az a félelmetes, ahogy kinéz, hanem hogy rajtunk kívül csak az emlékeink és a szomszédból beszűrődő zajok lesznek odabent, amik szépen lassan rávesznek, hogy önként másszunk ki az ablakpárkányra.

A film külön kis selyempapírba csomagolt meglepetéseket tartogat a King-fanatikusoknak, rengeteg allúziót a mester más műveire, aminek a felismerése nem szükséges a film élvezetéhez, de ad egy olyan minden-mindennel-összefügg hangulatot, ami a legtöbb King-regényben benne van. Például a jelenet, amikor a főszereplőnk kimászik az ablakpárkányra, azonnal felidézi azt a novellát, ami az Éjszakai Műszak kötetben jelent meg, A párkány címen, és a főszereplőt egy maffiavezér fegyverrel kényszeríti, hogy másszon körbe a felhőkarcoló oldalán húzódó kiszögellésen, büntetésből azért, hogy lefeküdt a feleségével. Vagy a végén, amikor az író aki (SPOILER) túlélte a hoteltüzet, begipszelt lábbal, mellette mankóval görnyed egy írógép fölé, és tanácstalanul a hajába túr, az tiszta Tortúra.

Szóval akár fanatikus King-rajongó vagy, akár mezei horrorkedvelő, akár félős laikus, ez a film neked is tartogat valamit. "Az Enslin-skálán tízből tíz koponyát kap!"

by: A