Day 1 – How did you come across the subculture?
1. nap - Mikor találkoztál először a szubkultúrával?
2006, szeptember 1-jén, nyolc óra kettő perckor (pedig általában rossz a memóriám).
Egészen hetedikes korom elejéig az a tipikus, szoknyában járós, kétcopfos kislány voltam, akit mindig belelöktek a sárba, akinek elvették az ebédjét, akiről mindig azt hitték, hogy tetves, aki mégis éltanuló volt, és a tanárok kedvence.
Aztán hetedikben jött az osztályba egy lány, aki úgy öltözött, mint egy démon, szinte ízléstelenül túlzásba víve a sötétséget. Oké, tizenkét évesen mi más lett volna, mint babybat, és tudjuk, hogy az éppencsak tinédzsereknek mekkora káosz van a fejében, meg hogy ez az a korszak, amikor percenként ugrálnak a stílusok között, és nem is vallotta magát goth-nak, de ijesztő volt. Az osztályfőnökünk biztos volt benne, hogy rossz tanuló (amúgy nem volt az, mindig kitűnő volt, most egyetemre jár, és tonnaszám kapja a tanulmányi ösztöndíjakat), úgyhogy odaültetett mellé, hátha én "jó hatással leszek rá".
Az első óra alatt biztos voltam benne, hogy meg fog ölni, vagy valami, és az csak rontott a helyzeten, ahogy bemutatkozott: "Szia, Laura vagyok, és negyvenkétféleképpen tudok kiskanállal gyilkolni". De aztán beszélgetni kezdtünk, mesélt magáról, és én is magamról. Szó ami szó, a mai napig ő az egyik legjobb barátom.
(A nővére egyébként az akkori székesfehérvári goth/dark közösség oszlopos tagja volt.)
Az ő hatására kezdtem feketébe öltözni, mert rájöttem, hogy ha az osztálytársaim félnek tőlem, akkor utálnak ugyan, de nem bántanak. Mutatott nekem zenéket, mert nekem volt discmanem, ami valami volt akkoriban, ő meg ellopdosta a nővére lemezeit. Elmentünk néha a Parkba (A PARKBA), ahol délutánonként a nővére és a haverjai hédereztek, és tuti, hogy a nagyok körberöhögték a festett monoklijainkat. Az iskolai bálon vámpírnak öltöztünk, volt, hogy suli helyett kocsmába mentünk (oké, erre azért nem vagyok büszke), züllöttünk, darkoskodtunk, ilyesmi.
Na, mivel úgy látom, nincs olyan kérdés, ami a családhoz kapcsolódik, itt írom le, mert szerintem ez egy baromi érdekes dolog.
Szóval szerintem ha akkor nem találkozok Laurával, akkor is előbb-utóbb idekeveredtem volna magamtól, mert nem is tudom, a véremben van. Nem tudom, mennyre polcorrect ilyet mondani, de szerintem a sötét stílus igenis örökölhető. A nagypapám például a régi fényképei alapján ősrocker volt, bár azt mondja, akkor még "huligánnak" hívták, és kiskoromban gyakran vitt Nagy Feró koncertre (oké, messze nem goth, de azért az a fajta rock is rokonunk valahol). A mai napig meg szokta dicsérni a ruháimat. A nagymamám egészen pici korától csak fekete ruhákban járt, és több fénykép is van fiatal korából, ahol a faluja temetőjében pózol (!) (és nem azért, mert temetés volt, hanem mert ott akarta magát lefényképeztetni), tőle kaptam az első gothnak mondható felsőmet. Anyukám rockfesztiválra vitt, amikor tizenkettő voltam (Ő VITT, nem én kértem, hogy menjünk), és szolid könyvelő létére a Pokolgépre tombolt.
Igazából a nap kérdésére a válasz az lenne, hogy magzatkoromban. Anyukám ugyanis az akkori trendekkel ellentétben nem Mozartot hallgattatott velem, amikor a pocakjában voltam, hanem korabeli rockot, és Ady-verseket olvasott hangosan...
By: A
Olyan irígy lettem, ahogy olvastam a goth/rocker családról szóló részt :D
VálaszTörlésNálam sajnos minden pont az ellenkezője.